Sztárklubokra várva

2009.06.02. 23:04
Címkék

Panathinaikosz, Hertha, Werder Bremen vagy PSV, na és az igazi csemege: Arsenal!

Ha minden a tervek szerint megy, akkor a négy sztárcsapat Magyarországon lép fel a nyár során. Azt már hónapok óta tudjuk, hogy az alapításának centenáriumát ünneplő kispesti klub Puskás Ferenc korábbi együttesét, a Görögországban rendkívül népszerű Panathinaikoszt látja vendégül augusztus 9-én, ám a nyugati sztárcsapatok érkezésének híre még igencsak friss.

Kezdjük az Arsenallal, amely tavaly már fellépett Szombathelyen (a gálameccs 1–1-re végződött), ám a találkozónak akkora sikere volt, hogy a Milant is Budapestre csábító cég újra megkereste az angolokat egy július 27-re tervezett visszavágó reményében.

A találkozó tényét hivatalosan még nem erősítették meg, ugyanakkor az már biztos, hogy a Ferencváros az Albert-stadionban a BL-indulásról éppcsak lemaradó Hertha BSC-t fogadja. A németeknél minden bizonnyal pályára lép Dárdai Pál is, aki a napokban hosszabbította meg szerződését. A Hertha mellett szó van a Werder Bremen magyarországi látogatásáról is, de elképzelhető, hogy a Debrecen mégsem a német kupagyőztessel, hanem Dzsudzsák Balázs csapatával, a PSV Eindhovennel mérkőzik meg .

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
4 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
11 perce

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
33 perce

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
36 perce

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
58 perce

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
1 órája

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
1 órája

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
1 órája