Búcsú öt év után

F. Z.F. Z.
2009.06.04. 00:17
Címkék

Noha minden idők legjobb eredményével zárta az idényt a férfibajnokságban szereplő Pécs, egészen biztos, hogy sok minden megváltozik a nyártól a Mecsekalján. Sztojan Ivkovics ugyanis elhagyja a várost.

„Már az elődöntő közben lemondtam, ám nem akartam nyilvánosságra hozni, tekintettel döntőbeli szereplésünkre – mondta a Pécsi VSK-Pannonpower szakmai igazgatója. – Ennek fő oka a klub körüli ésjövőjével kapcsolatos bizonytalanság. A jövőt érintő spekulációk és pletykák rossz hatással voltak a játékosokra és rám is. Imádom Pécset, de nem akarok mindenáron harcolni a munkahelyemért és egyéb, az egyesületet érintő mellékes, ám fontos dolgokért. Öt szép évet töltöttem el a városban, kettőt játékosként, hármat a szakmai munka felelőseként. Büszke vagyok az eredményekre, de most váltani kell. Nagy tanulság számomra, hogy egy edzőnek tudnia kell, nem őmiatta van a klub, nem körülötte forog a világ, ő is csak egy alkalmazott, akinek a pályán kell dolgoznia.”

A szakember a klub történetének legeredményesebb évadját produkálta csapatával.

Az idén először Magyar Kupát nyert, és bejutott a bajnoki döntőbe, ahol azonban vereséget szenvedett a Pakstól, és ezüstéremmel zárt. Ivkovics lépésének egyik legérdekesebb mellékszála, hogy a játékosok zömének olyan szerződése van a klubbal, amely szerint az edző távozása esetén a kosarasok maguk dönthetnek arról, maradnak-e vagy továbbállnak a trénerrel együtt. S hogy mit rejteget a jövő a dubrovniki születésű szakember számára?

„Lehet, női vagy férfi élvonalbeli klubnál folytatom, de az is lehet, hogy feleségemmel, Béres Tímeával külföldre megyünk, ha ő megfelelő ajánlatot kap.”

A zuhanyhíradó szerint Ivkovics Kecskemétre tart (helyére Kmézics Zorán érkezhet), ahová magával viszi Bencze Zoltánt, Dénes Gábort és Wittmann Krisztiánt is. Grebenár Pétert, Dragan Aleksziccset és Thomas Kelleyt a Szolnok csábítja.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
44 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája