Szentes Lázár még a héten aláírhat

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2009.06.04. 22:33
Címkék
Az anyagi és szakmai szempontból is zűrös szezon utáni konszolidáció első lépéseként edzőt keres az őszt az ötödik, a bajnokságot végül csak a 14. helyen záró Nyíregyháza Spartacus: a piros-kékeket minden jel szerint Szentes Lázár irányíthatja a következő idényben.

Magyaros kör: az interneten olvasható információ szerint Molnár Péter és Bojan Brnovics, a Győri ETO kapusa és támadója a 2009–2010-es szezonban (legalábbis az őszi szakaszban) a Nyíregyháza Spartacusban szerepel kölcsönben, csupán maguk az érintettek nem tudnak róla.

„Szerződés köt az ETO-hoz, s kedden Győrbe utazom, leghamarabb akkor dől el, hol futballozom a következő idényben. Nem egyszerűsítette a helyzetet vezetőedzőnk, Dragoljub Bekvalac lemondása sem” – zárta rövidre a kört Bojan Brnovics, aki iránt valóban érdeklődött az ősz végén az ötödik helyen álló, a tavasszal viszont egyetlen, a Vasas elleni utolsó bajnokiját megnyerő (3–1) Szpari. Hivatalosan ugyanakkor a Sóstói útról senki sem kommentálta az értesülést, elsősorban arra hivatkozva, hogy a csapatnak egyelőre nincs vezetőedzője, márpedig a keretet (részben, fűzzük hozzá mi...) a szakvezető alakítja ki.

Bojan Brnovicsnak nem feltétlenül kell keddig várnia, hogy számára is fehéren feketén kiderüljön: a július 25-i rajton zöld-fehérbe, esetleg piros-kékbe öltözik, pénteken vagy szombaton ugyanis már lehet edzője a nyírségieknek, igaz, nem a sokáig fix befutónak tippelt korábbi nyíregyházi szakmai igazgató, később szövetségi kapitány Várhidi Péter neve szerepel a szerződéstervezeten.

„A tárgyalások a végső stádiumba értek köztem és a klub között, a szerződés szövegét tanulmányozom, a következő két napban alá is írhatjuk a dokumentumot” – nyilatkozta megkeresésünkre Szentes Lázár, a mögöttünk lévő idényben az Újpesttel a második helyen végző edző, ergo június 18-án vélhetően a korábban a DVSC-t is irányító szakvezetővel kezdi el a felkészülést a Szpari. Hogy Bojan Brnoviccsal és Molnár Péterrel a soraiban, egyelőre kérdéses, az viszont ugyancsak biztosnak tűnik, hogy Szentes Lázár nem újpesti, hanem helyi stábbal dolgozik, ifjabb Bene Ferenc legalábbis nem költözik Kelet-Magyarországra.

Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
3 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
7 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
42 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
45 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
48 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
54 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik