A kiesés szélére kerültek

Talán már kevesen emlékeznek rá, de majdnem két évtizeden át Lettország igazi nagyhatalom volt női kosárlabdában. Az ország fővárosa, Riga Daugava nevű csapata ugyanis uralta a Bajnokcsapatok Európa-kupáját a hatvanashetvenes években: 1960 és 1977 között 18 lehetőségből 17-szer hódította el a serleget – viszont azok a sikerek még a Szovjetuniónak hoztak dicsőséget, lévén a kis balti állam a nagy kommunista olvasztótégely része volt. Aztán 1991. augusztus 21-én kikiáltotta függetlenségét, és azóta már saját hazájuk hírnevét öregbítik a lett kosarashölgyek – egyre jobb eredményekkel: a négy évvel ezelőtti Eb-n hatodikak lettek, aztán a két évvel ezelőttin, vagyis az előzőn már negyedikek, tavaly már részt vehettek az olimpián is. Pekingben négy vereség mellett mindössze egyszer tudtak győzni, így nem jutottak be a legjobb nyolc közé. Őket kellett volna megvernünk hétfő este, kétezer ötszáz hazai drukker előtt.

Nos, nem sikerült, pedig a mérkőzés biztatóan kezdődött, miután több mint három percen át nem tudott betalálni a gyűrűnkbe a házigazda. Ezt azonban nem tudták kihasználni a mieink, akik rengeteget hibáztak elöl: az első negyedben öt büntetőt hagytak ki, és még ennél is több ziccert, de erről nem áll rendelkezésre hivatalos adat. Szerencsére. Miként arról sem, hányszor nem találták el a magyar lányok a gyűrűt sem – örülhetünk, hogy nem jegyzikkülön a „homályokat”, mert szaporán termeltük őket. Van olyan játék, ahol egyetlen ilyen is lenullázza az addigi pontszámot…

Igaz, annyira rosszul nem jártunk volna, ha itt is ez történik, mert megint nagyon gyér volt a magyar ponttermés: az első negyedben 11, a másodikban 13 gyűlt csupán össze. De hogy is lehetett volna több, ha a dobóteljesítményünk a 30 százalékot sem érte el mezőnyből, miközben ez az adat már 40 alatt is rossznak számít. Válogatottunk mentségére szóljon, a lettek védekezése olyan volt, hogy minden egyes passznál izgulnunk kellett, vajon eljut-e a címzetthez – hát még a dobásoknál hogy fogtuk a fejünket, amelyeket sokszor annyira félve engedtek el játékosaink, hogy tényleg nem volt esélyük eljutni a kosárig sem, hát még bele.

Csakhogy ezt a játékot nem a félős csapatoknak találták ki.

Így aztán nagyon megvertek bennünket a lettek, akiknek a két legveszélyesebb embere, a 2007-ben Európa legjobbjának választott hátvéd, Anete Jekabsone-Zogota és a Salamancával az idén Euroliga-döntőt játszó Gunta Basko már a 13. percben elérte a tíz pontot. Az ilyen egyéniségek hiányoznak nálunk nagyon, a Rátgéber László által emlegetett pontdobók – igaz, a kapitány nem volt túl türelmes senkivel, rengeteget cserélt, így a 14. percre már az összes kerettag pályára került. A végén tehát Lettország ünnepelhetett. Mi pedig legalább annak a részsikernek örülhettünk, hogy ezen a meccsen már úgy tűnt, van tartásunk, mert a második félidőt majdnem döntetlenre hoztuk, de a találkozó akkorra már sajnos régen eldőlt…