Gálára számítanak

2009.06.12. 22:38
Címkék

Igazuk lett azoknak, akik a női vb-selejtező magyar–szlovák párharcában már az első, Simonyban rendezett mérkőzésen is Imre Vilmos kapitány csapatának győzelmére tippeltek. A három kulcsjátékosát, Görbicz Anitát (térdsérülés), Pálinger Katalint (pihenőt kapott a kapitánytól) és Szamoránsky Piroskát (térdsérülés) nélkülöző magyar válogatott 22–21-re győzött a Felvidéken, és egészséges önbizalommal várhatja a vasárnapi, nyíregyházi visszavágót (18 óra, tv: Sport1).

„A simonyi siker után úgy döntöttem, hogy nemcsak két, hanem három nap pihenőt kapnak a lányok – mondta a Nemzeti Sportnak Imre Vilmos szövetségi kapitány. – Akadtak ugyan kisebb hibák a játékunkban az első összecsapáson, de a győzelmet minden hátráltató külső körülmény ellenére megszereztük, s megérdemelt volt. Szerdán már Nyíregyházán, a visszavágó helyszínén találkoztak a lányok. Nem volt okom a változtatásra, és az előre eltervezett munkát végeztük el az utóbbi napokban. A lényeg a játékosok frissítése volt, hiszen fárasztó évad áll mindannyiuk mögött. Híreim szerint a szlovákok sem módosítják keretüket, ezért ismét nagy csatára számíthatunk. Ők hangoztatják, hogy nem mondtak le a továbbjutásról, nekünk meg itthon illik megvernünk őket. Nem a gólkülönbség növelése lesz a célunk, hanem a világbajnoki kvalifikáció, ugyanakkor igyekszünk a közönséget maximálisan kiszolgálni.”

Esélyesebb a magyar csapat, ugyanakkor a szakmai vezetők nem győzik hangsúlyozni, hogy tilos nagy mellénnyel pályára lépni. Mi tesszük hozzá, hogy azért nem kell nagyon izgulniuk a szurkolóknak, mert a sok klasszis (Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Kovacsicz Mónika, Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna, Tóth Tímea, Vérten Orsolya) és a többi nagyszerű játékos ismét remekül felkészült Szlovákia fogadására. Biztosak vagyunk benne, hogy a mieink sportági gálával, biztos győzelemmel fogják szórakoztatni Nyíregyháza sportkedvelőit.

A legfrissebb hír a keretről, hogy Kovacsicz térde kissé bevizesedett, Tóth Katalin pedig combizomhúzódást szenvedett, de vasárnap mindketten pályára léphetnek.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
6 perce

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
17 perce

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
22 perce

A DAC a szünet után felőrölte a Nagymihályt

Minden más foci
55 perce

Ligue 1: Negóék elhoztak egy pontot Nizzából

Francia labdarúgás
1 órája

Fontos pontokat szerzett a Köln, a HSV kiütésével dobogós helyen a Stuttgart

Német labdarúgás
1 órája

A második félidőben hengerelt a City a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

Révész Bulcsú háromfrémes hátrányban a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik