Kiestek és szétesek

R. B. B.R. B. B.
2009.06.12. 22:38
Címkék

A legfrissebb információk szerint az ob I B bajnoka, az Ybl vállalja az első osztályt, ami azt jelenti, hogy az ob I-ben utolsó helyen végző Androbau-Fehérvár Póló SE hivatalosan is kiesett. A klub már idény közben is anyagi gondokkal küszködött, és a jövő sem tűnik biztosnak.

A játékosok közül Lázár Zsolt és Hegedűs István Pécsre tart, Tóth Bence a Fradihoz szerződött, Deme András Újpestre távozhat, a kettős igazolással a klubnál játszó KSI-s Mezei Tamás a Honvéd pólósa lett, és a japán válogatott Naganuma Atusit is több csapat csábítja. Raádásul már edzője sincs a gárdának, mivel Dabrowski Norbert nem vállalta tovább a szinte reménytelen munkát, a jövőben a BVSC-nél lesz utánpótlásedző.

„Jobb is, hogy mi estünk ki, mert Szentesen legalább van létjogosultsága a vízilabdának. A mai körülmények között olyan helyeken nem működik a sport, ahol a város nem áll a csapat mögött” – mondta Dabrowski, aki nehezményezte, hogy az önkormányzattól alig kaptak segítséget, sőt a vezetők által megígért támogatást is megnyirbálták, ami azt mutatta, hogy nincs szükség a csapatra. „Mi lesz a fiatalokkal? – tette fel a kérdést az edző. – Van például egy ügyes, tizennégy éves balkezes. Nem mondhatjuk neki azt, hogy ugyan most az idősebbek, az ifjúságiak között tíz-húsz gólos vereségeket szenvednek, de néhány év múlva az olimpiai bajnokok ellen játszhat a felnőttek között. Ráadásul lehet, hogy egy potenciális Kiss Gergelyt veszítünk el…”

A klub vezetője, Rumpler Tamás érdeklődésünkre elmondta, a tervek szerint az ob II felsőházába neveznek be az ősztől, de ott is csak a serdülőcsapatot tudják indítani (sovány vigasz, de úgy tűnik, legalább a fiatalokat nem eresztik szélnek), amely egy-két idősebb játékossal egészül ki. Az elöljáró reményei szerint a fiatalokkal idővel feljuthatnak az ob I B-be, s ha lesz rá igény, néhány év múlva ismét megpróbálhatják az első osztályú szereplést.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
35 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
36 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
37 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája