Régi sikerek nyomában

2009.06.12. 22:38
Címkék

A jövőre világbajnokságot rendező házigazda nemcsak infrastruktúrája, hanem válogatottja révén is vizsgázik a következő két hétben: Joel Santana legénységével kapcsolatban az a kérdés, megüti-e a vb-mezőny várható színvonalát.

Ha abból indulunk ki, hogy a szurkolói által Bafana Bafana néven rajongott együttes mindkét világbajnoki döntőjén (1998, 2002) az utolsó csoportmeccsig versenyben volt a továbbjutásért, felesleges kételkednünk. S akkor még nem szóltunk az 1996-ban hazai pályán megnyert, és azóta is a nemzeti újjászületés egyik szimbólumának tekintett Afrikai Nemzetek Kupájáról. Igen ám, csakhogy a 2006-os vb-re már nem sikerült kijutni, mint ahogy a jövő évi kontinensbajnokságnak is csupán nézője lesz a csapat. Utóbbi egyik kellemetlen következménye a kudarcélmény, a másik pedig, hogy téttel bíró vb-felkészülésnek egyedül a Konföderációs Kupa maradt.

Santana, a hivatalát tavaly elfoglaló, 60 esztendős brazil szövetségi kapitány mindenesetre nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, hiszen e fontos pillanatban kihagyta keretéből a helyiek kedvencét, a Blackburnben futballozó Benni McCarthyt. A csatár lemondta a szereplést két tavaszi válogatott meccsen, állítólag ezzel hívta ki maga ellen a szakvezető haragját. Távollétében a Steven Pienaar, Teko Modise duó feladata lesz fazont szabni a régi, 1996-ban megcsodált arcát kereső csapatnak.

Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
20 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
25 perce

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
39 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
1 órája

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
1 órája