Szalayék bírták az esőt

2009.06.12. 22:38
Címkék

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős áll az élen a romániai pályákon zajló országos bajnoki futam első napja után, amely bár csupán egy szelektív szakaszból állt, azt meglehetősen kalandos körülmények között teljesítették a párosok. Nem elég, hogy rendkívül szűk hegyi szerpentinen vezetett a pálya (az egyik oldalon sziklafal, a másikon szakadék), még az ég is leszakadt. A heves esőzés miatt a 26 kilométeres pályát 11 kilométeresre rövidítették (a második része egyszerűen járhatatlanná vált), de még így is fejtörést okozott a párosoknak.

Az idénynyitót megnyerő Szalayék alkalmazkodtak a legjobban az extrém körülményekhez, míg mögülük a bajnoki pontversenyben vezető Palik László, Darázsi Gábor páros várja a folytatást. Velük kapcsolatban egyébként érdekesség, hogy az utóbbi két évben megnyerték a romániai viadalt (ez azt jelenti, hogy kifejezetten szeretik a technikás szelektíveket), úgyhogy az idén is a fő esélyesek közé tartoznak.

Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
22 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
27 perce

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
41 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
1 órája

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
1 órája