Fauzy rajt-cél győzelme

2009.06.14. 00:18
Címkék
Malajziai, illetve francia győzelmet hozott szombaton a Renault hungaroringi hétvégéjének két kiemelt versenye. Vasárnap még több száguldással folytatódik a program.

A csütörtökön Magyarországra érkező hidegfrontnak köszönhetően nem tombolt az ilyenkor megszokott hőség a Hungaroringen, az erős szél miatt kellemes időben tartották meg a Renaultvilágsorozat mogyoródi hétvégéjének első versenyeit. Bár az előző két évhez fogható tolongás elmaradt, kellően sokan mentek ki a szombati eseményre ahhoz, hogy az ember remek közösségben érezze magát.

Az érdeklődők a paddockban és a boxlátogatások alkalmával testközelből figyelhették a szerelők munkáját, a lelátóra ülve pedig versenyhelyzetben láthatták, mire képesek a percekkel korábban a szemük láttára összerakott négykerekűk. Az első verseny mindjárt a legrangosabb volt, a Renault-világsorozat fő attrakciója, a 3.5 literes, 450 lóerős formaautók viadala olyan fiatalok küzdelmét hozta, akik három-öt éven belül a Formula–1-ben szerepelhetnek.

A győzelem sorsa a rajt után eldőlt, a malajziai Fairuz Fauzy az élre állt, és meg is őrizte első helyét – a 26 évével a kategóriában idősnek számító ázsiai pilótának ez volt az első győzelme ebben a sorozatban. A nagy vesztes a harmadik helyről rajtoló, a célegyenes végén megpördülő Brendon Hartley volt, az F1-es Red Bull-csapat új-zélandi tesztpilótája a 17. helyen végzett. Greg Mansell, a hétvégén másik fiával, Leóval Le Mans-ban tartózkodó Nigel Mansell fia a 15. helyen ért célba.

A Renault Mégane-ok versenyében Dimitri Enjalbert nyert, a franciának eddig egyetlen pontja volt ebben az idényben. Várható volt a feltámadása, hiszen tavalyelőtt másodikként, egy éve harmadikként zárta a sorozatot. A tavalyi GP2-bajnok Giorgio Pantano nem vallott szégyent élete első Mégane-viadalán, a hetedikként ért célba.

Vasárnap ismét mindkét kategóriában versenyeznek, sőt a kétliteres Formula Renault két sorozatának három versenyével és a Renault Clio Alpok–Adria-kupájával bővül az egyébként is gazdag program.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
5 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
5 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
6 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
6 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
6 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája