Balkezes bombázók

2009.06.15. 02:26
Címkék

Öt nap múlva a Vodafone aranygála keretében egy medencében láthatjuk az elmúlt három olimpia huszonegy hősét, akik közül most Kiss Gergelyt és Madaras Norbertet mutatjuk be röviden.

Kiss Gergely kézilabdázó szülők gyermekeként jó néhány sportágba belekóstolt, de végül az uszodában ragadt, ahol már az első edzéseken megdicsérték, hogy bal kézzel lő, pedig neki ez jobbkezes létére is természetesnek számított. A BVSC-ben, majd a Tungsramban nevelkedő kiválóság 18 évesen bemutatkozhatott a felnőttválogatottban, és 21 volt, amikor a Posillipo az ő góljával diadalmaskodott a BEK-ben. A következő évben LEN-kupát nyert, sőt másodszor is Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Sydneyben aranyérmes és az olimpia gólkirálya lett, majd 2001-től 2008-ig a Honvéd kulcsembere. Az athéni döntőben négyet lőtt a szerbeknek, Pekingben pedig az elődöntőben triplázott, majd a harmadik olimpiai arany után ismét légiósnak állt, a montenegrói Primorac Kotorral megnyerte az Euroligát.

Madaras Norbert sokáig úszóként jeleskedett, 15 évesen nyergelt át a pólósokhoz. Négy év múlva Kemény Dénes postázta neki a válogatott meghívót, 2000 nyarán pedig már együtt készülhetett Sydney későbbi hőseivel. 2003-ra stabilizálta helyét a válogatottban, majd azon a nyáron három góljával ő lett az olaszok elleni, hosszabbításban megnyert vb-döntő hőse. Ezután nem volt kérdés, hogy Athénban már ott a helye, s meg is szerezte első olimpiai aranyérmét. Utána légiósnak állt, s azóta kihagyhatatlan tagja az olasz Pro Reccónak. A 2008-as final fourban (Barcelonában) például az ő gólja döntötte el a Jug Dubrovnik elleni, hosszabbításba torkolló döntőt. Pekingben aztán másodszor is olimpiai bajnok lett, és mivel még csak 29 éves, Londonban is ott lehet.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
5 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
5 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
6 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik