Tripláztak

2009.06.15. 23:24
Címkék

Négy nappal a Vodafone-aranygála előtt Molnár Tamást és Szécsi Zoltánt mutatjuk be. A center Molnár Tamás – sokakhoz hasonlóan – tartáshibája miatt került az uszodába, tehetségére aztán hamar fény derült: tizenhat évesen már tagja volt a juniorválogatottnak, amellyel végigverte a világot, és ez a felnőttek között sem változott sokat. A „ki ha én nem” mentalitás mindig jellemző volt rá, nem csoda, hogy a sydneyi döntőt követően ő szerezte meg Kemény Dénesnek azt a zászlót, amely az eredményhirdetésnél jelképezte a magyar póló dicsőségét. Az athéni sikert a maratoni táv lefutásával ünnepelte. Peking előtt többen megkérdőjelezték a helyét, de ő olyan teljesítményt nyújtott, hogy nem lehetett kihagyni, így harmadszor is ünnepelhetett.

Akárcsak Szécsi Zoltán, aki már kétévesen uszodába járt, de az úszás monotóniája a kosár- és a röplabda felé terelte. Csigolyaproblémái miatt ismét a medencében találta magát, ekkor viszont már pólósként, hogy aztán hamar tagja legyen Kemény Ferenc utánpótlás-válogatottjának. A poénokból kifogyhatatlan Szécsi nevét Sydneyben ismerte meg az ország, mikor az elődöntőben Kósz Zoltán helyére beállva parádézott. Kósz búcsúja óta kirobbanthatatlan a kapuból, klubjaiban és a válogatottban is övé az egyes számú sapka. Teljesítményét és eltökéltségét látva, ez akár Londonig is így maradhat.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
9 perce

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
18 perce

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
38 perce

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
55 perce

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
1 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
1 órája

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
1 órája