Zidan jó, de Kaká a nyerő

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.06.15. 23:24
Címkék
Bemutatkozott az erősebb csoport a Konföderációs Kupán – mindjárt szenzációs mérkőzéssel. Az ötszörös világbajnok Brazília csupán Kaká sérülések miatti hosszabbításban lőtt tizenegyesgóljával verte meg a kétgólos hátrányból egy perc alatt felálló Egyiptomot. A világbajnoki címvédő olasz válogatott emberelőnyben is megszenvedett az amerikaiak legyőzéséért.

Hajnal Tamás dortmundi csapattársát, Mohamed Zidant választották meg az illetékesek a hétfői brazil–egyiptomi meccs legjobbjának. Ez a tény sokat elárul arról, milyen különbségek lehetnek a két csoport játékereje között, s arról is, hogy az előzetesen továbbjutásra ítélt brazil és olasz válogatottnak nem lesznek „új-zélandi” erősségű játszópartnerei az elő-világbajnokságon. A Dortmund technikás támadója két gólt is rúgott Júlio Césarnak, és nemegyszer egymásba gabalyította a brazilok inkább támadásokra szakosodott védőit.

Zidan második gólja után az egyiptomi csapat játékosai mindannyian – mintha közösen fohászkodnának Allahhoz – megcsókolták a bloemfonteini stadion gyepét. Az a gól ugyanis azt jelentette, hogy egy perc alatt eltüntették a selecao egy félidő alatt összeszorgoskodott kétegységnyi előnyét. Egy perccel a „közös ima” előtt ugyanis Mohamed Savki a meccs talán legszebb támadása végén eggyel már közelebb hozta Egyiptomot.

Hogy az arabok nem a végén csókolgatták a gyepszőnyeget, annak Kaká az oka, aki biztosan értékesítette az Alexandre Pato gólba tartó lövését kézzel hárító Ahmed el-Muhammadi vétsége miatt megítélt büntetőt.

Az olasz válogatott játékosai az amerikaiak elleni bemutatkozó meccsükön az első játékrészben csupán azzal tűntek ki, hogy azúrkék mezükhöz barna nadrágot és barna sportszárat húztak. Játékban semmi sem emlékeztetett arra, hogy a világbajnoki címvédő futballistái szaladgálnak a gyepen – pedig a Juventus belső védőkettőse kivételével a másik kilenc ott volt a vb-n Németországban. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy még csak nem is nagyon szaladgáltak, másrészt mert az Egyesült Államoknak meg sem kellett szakadnia a vezetésért. Az sem okozott gondot Bob Bradley legényeinek, hogy mire Landon Donovan belőtte a Jozy Altidore buktatásáért megítélt tizenegyest, már nyolc perce eggyel kevesebben voltak a pályán Ricardo Clark kiállítása miatt.

A fordulatot az 55. perc hozta meg, amikor Marcello Lippi Mauro Camoranesi és Gennaro Gattuso helyére beküldte Riccardo Montolivót, valamint Giuseppe Rossit. Utóbbi első labdaérintéséből hatalmas gólt rúgott Tim Howardnak. A majdnem névrokon sikerén felbuzdulva Daniele De Rossi szűk negyedóra elteltével még messzebbről próbálkozott, s mivel egy védő Howard előtt luftot rúgott, a labda besurrant a bal alsóba. Az olaszok egy órán át emberelőnyben szenvedtek – de végül nyertek. Ráadásul a legvégén Rossi egy kontrából meggyőzővé tette a különbséget...

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
14 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
16 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
38 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik