24 ÓRA

2009.06.17. 22:53
Címkék

Egy pályán Hajnal és KakáEgy pályán Hajnal és Kaká

NÉMETORSZÁG. Hajnal Tamás, a magyar válogatott és a Borussia Dortmund középpályása augusztus 19-én a Real Madrid ellen léphet pályára, miután a spanyol együttes felkészülési mérkőzést játszik az idén 100 éves német csapattal. A Dortmundban rendezendő összecsapáson a magyar futballista testközelből láthatja Kaká, valamint – ha addig szerződtetik – Cristiano Ronaldo játékát.

Milánói bércsökkentés

OLASZORSZÁG. A Kaká eladásából származó 67 millió eurós bevétel ellenére 30 százalékkal csökkenti játékosai fizetését a Milan. A La Gazzetta dello Sport szerint az olasz csapat ezzel a lépéssel évente 45 millió eurót takarít meg.

Büntetett az UEFA

BAJNOKOK LIGÁJA. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága hat nemzetközi klubmérkőzésre eltiltotta Didier Drogbát, a Chelsea támadóját, aki a Barcelona elleni BL-elődöntő visszavágóján inzultálta a játékvezetőt. A testület a fél tucat találkozóból kettőt két évre felfüggesztett. Drogba csapattársa, José Bosingwa négy meccsre szóló büntetést kapott, ebből egyet függesztettek fel szintén két évre. A testület emellett 100 ezer euróra büntette a katalánokat a játékosok, valamint a szurkolók viselkedése miatt.

Márciusi csúcstalálkozó

FRANCIAORSZÁG. Jövő márciusban a Stade de France-ban felkészülési mérkőzést vív egymással az Európa-bajnok spanyol válogatott és a vb-ezüstérmes francia nemzeti csapat. A március 3-án rendezendő találkozó a 30. lesz a két ország közös futballhistóriájában, a legutóbbi meccset tavaly februárban vívták a felek Málagában, s akkor Joan Capdevila góljával a spanyolok 1–0-ra nyertek.

Rangadók a nyitányon

ANGLIA. Elkészítették a Premier League 2009–2010-es idényének sorsolását. Már az első játéknap (augusztus 15.) rangadókat tartogat, a Tottenham a Liverpoolt, míg az Everton az Arsenalt fogadja. A Manchester United a másodosztályból feljutó Birmingham City ellen, hazai pályán kezdi címvédő hadjáratát.

Idő előtt búcsúzott

ARGENTÍNA. Miután csapata a legutóbbi fordulóban 3–0-s vereséget szenvedett, azonnal felállt a Boca Juniors kispadjáról Carlos Ischia. A bajnokságban tragikusan szereplő, jelenleg a 15. helyen álló patinás együttes szakvezetője az idény végén mindenképpen távozott volna.

Legfrissebb hírek

Hivatalos a nevezési lista, 13 magyar indul a kazahsztáni birkózó-vb-n

Birkózás
5 perce

Bukarestben javítana a Szolnok a FIBA Európa-kupában

Kosárlabda
12 perce

Kihagyja az Eb-t az FTC átlövője – hivatalos

Kézilabda
26 perce

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
29 perce

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
46 perce

Már nem Ricardo Moniz a Trencsén vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
48 perce

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
54 perce

Nemzetek Ligája: kisebb stadionban fogadják a mieinket a grúzok

Magyar válogatott
1 órája