A csapat kapitánya

2009.06.17. 22:53
Címkék

Egy nap van hátra a Vodafone-aranygáláig, és már csak egy játékost nem mutattunk be az elmúlt három olimpia hősei közül: a válogatottat – Athénban és Pekingben csapatkapitányként – három aranyéremig vezető Benedek Tibort.

Nagyapja és édesapja is színész, ő azonban már gyerekként kijelentette, hogy vízilabdázó akar lenni. Pályafutását a KSI-ben kezdte, majd az Újpestben folytatta, és a lilákkal sikert sikerre halmozott: a négy magyar bajnoki cím mellett megnyerték a BEK-et, a LEN-kupát, illetve az európai Szuperkupát is. A magyar póló egyik legnagyobb egyénisége már a barcelonai olimpián is ott volt (húszévesen gólkirály lett), de akkor és Atlantában még nem állhatott dobogóra. A két, csalódást hozó olimpia után légiósnak állt, s Rómában folytatta pályafutását. Aztán az 1999-es olasz bajnoki elődöntőt követő doppingvizsgálat tiltott szer használatát mutatta ki a balkezes pólósnál, akit a nyári Eb előtt nyolc hónapra tiltottak el, s 140 nappal a sydney olimpia előtt térhetett vissza. Kemény Dénes számított rá, a fináléban pedig Benedek négy gólt vágott az oroszoknak. 2000 végén – 28 évesen – beválasztották minden idők legjobb magyar vízilabdázói közé. 2004-től újra Magyarországon játszik, és a Honvéddal is tarolt: már kétszeres olimpiai bajnokként szerzett két magyar bajnoki címet. Szívritmuszavarai miatt 2005 tavaszán lemondta a válogatottságot, de két évvel később visszatért. Újra ő lett a csapatkapitány, s Pekingben megszerezte harmadik olimpiai aranyát. Utóbb arról beszélt, hogy amíg húszévesen „egyedül” pólózott, és meg akarta váltani a világot, Pekingben már csak a csapat érdekelte, valamint az, hogy a fiatalok átélhessék, amit ő Sydneyben és Athénban is. Pályafutása ötödik olimpiája után ismét lemondta a válogatottságot, klubszinten viszont még folytatta, és az elmúlt szezonban a világ egyik legjobb klubcsapatában, az olasz Pro Reccóban játszott.

A 21 olimpiai bajnok mellett további hat olyan játékost láthatnak a vízben a nézők a Vodafone-aranygálán, akik közel álltak a sikercsapatokhoz. Meghívót kapott az Eb-1. és vb-2. Kiss Csaba, a kétszeres Európa-bajnok, vb-2. Kovács Zoltán, az Eb-1. Németh I Zsolt, a vb-3. és Eb-2. Tóth Frank, a világbajnok Varga II Zsolt, valamint a kétszeres Európa-bajnok és vb-2. Vincze Balázs is.

Legfrissebb hírek

Hivatalos a nevezési lista, 13 magyar indul a kazahsztáni birkózó-vb-n

Birkózás
6 perce

Bukarestben javítana a Szolnok a FIBA Európa-kupában

Kosárlabda
13 perce

Kihagyja az Eb-t az FTC átlövője – hivatalos

Kézilabda
27 perce

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
30 perce

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
47 perce

Már nem Ricardo Moniz a Trencsén vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
49 perce

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
55 perce

Nemzetek Ligája: kisebb stadionban fogadják a mieinket a grúzok

Magyar válogatott
1 órája