Kettőből egy sikerült

R. B. B.R. B. B.
2009.06.18. 22:59
Címkék

Ötvenszázalékos mérleggel zárták a magyar lányok a wimbledoni teniszbajnokság (a főtáblák küzdelmei hétfőn kezdődnek) selejtezőit, tekintve, hogy Marosi Katalin – párosban – feljutott a főtáblára, Arn Gréta viszont – egyesben – búcsúzott a tornától.

A selejtezőben két mérkőzést nyerő Arnnak már csak egy meccset kellett volna hoznia a főtáblára kerüléshez. A világranglistán 199. magyar lány riválisa a 205., inkább párosban jeleskedő spanyol Arantxa Parra Santonja volt. Az első szettben még nem is volt probléma, Arn magabiztosan, 6:3-ra hozta a nyitó játszmát, ami a folytatást illetően is bizakodásra adhatott okot. Sajnos a második szettben a spanyol volt jobb, a magyar lánynak lett volna lehetősége a továbbjutás kiharcolására, de a rövidítésben Santonja volt összeszedettebb, aztán a harmadik szettben is felülmúlta a magyar teniszezőt, így egyesben Szávay Ágnes és Czink Melinda lesz ott a főtáblán.

Párosban is két magyarért szoríthatunk. Szávay az igen tehetséges tajvani Csan Jung-dzsan oldalán lép pályára – a mindössze 19 éves lány volt már hatodik a páros ranglistán, és két Grand Slam-döntőt játszott már párosban –, míg Marosi a romániai Gallovits Edina társaként. Utóbbi duó a selejtezőből jutott fel a főtáblára, miután csütörtökön második meccsét is megnyerte a kvalifikációban. Marosi és Gallovits három szettben búcsúztatta a Csin Vej- csan, Angela Haynes tajvani, amerikai párost.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája