Pazar volt a produkció

2009.06.18. 22:59
Címkék

A magyar strandlabdarúgó-válogatott a vb-ezüstérmes Olaszországot legyőzve az előkelő negyedik helyen végzett az egy hónappal ezelőtti olaszországi Európa-kupán. Az eddig perifériára szoruló csapat bravúros szereplésére itthon és külföldön is sokan felkapták a fejüket. Ezt igazolja, hogy két játékosra, a kapus Szűcs Lászlóra és az Európa-kupán öt gólt szerző Fekete Viktorra felfigyeltek a világ egyik legerősebb bajnokságában, a Serie A-ban szereplő profi klubok.

A 34 éves Szűcs László az olasz válogatott ellen nyújtott pazar produkciójával keltette fel az A.S.D. Mare di Roma érdeklődését, s a játékost három évre szerződtette a fővárosi klub, amelynek színeiben mind a négy mérkőzésen futballozott az Olasz Kupa tizenhatos döntőjében, s végül a hatodik helyen zárt. A klub vezetői elégedettek voltak a kapus teljesítményével, s Szűcs László csütörtökön bemutatkozott a Serie A-ban.

A válogatott gólfelelősét, Fekete Viktort a Serie A bronzérmese, a Cervia szerződtette volna, ám a futballista nem tudott elutazni a kupaküzdelmekre, ezért a klub vezetői mást kerestek helyette.

Legfrissebb hírek

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
10 perce

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
35 perce

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
43 perce

Josh Allen és a Buffalo hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
47 perce

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
8 órája