24 ÓRA

2009.06.21. 00:35
Címkék

Magyarok a keretbenMagyarok a keretben

OLASZORSZÁG. A Brescia Vass Ádámot és Feczesin Róbertet is nevezte a Serie B-rájátszás döntőjének szombat esti visszavágójára. A magyarokat is foglalkoztató csapat az első mérkőzésen hazai pályán 2–2-es döntetlent ért el a Livornóval.

OM: jelölt már van

FRANCIAORSZÁG. Minden bizonynyal Jean-Claude Dassier, a TF1 televízió információs igazgatója lesz az Olympique Marseille új elnöke. Elődje, az öt évig regnáló Pape Diouf a minap jelentette be, hogy távozik posztjáról.

Kluivert folytatná

HOLLANDIA. Elképzelhető, hogy az előző idényt kihagyó és a bajnok AZ Alkmaar edzői stábjában dolgozó Patrick Kluivert folytatja profi pályafutását. A július 1-jén a 33. születésnapját ünneplő futballista saját bevallása szerint jó erőben van, és nem jelentene gondot számára ismét versenyszerűen űzni a sportágat.

Szövetségbe forrtak

ELEFÁNTCSONTPART. Didier Drogba (Chelsea) és Kolo Touré (Arsenal) megalapította az elefántcsontparti labdarúgók érdekvédelmi szervezetét.

A magukat alelnöki poszttal felruházó játékosok kijelentették: nem a dicsőségért vagy a jól hangzó pozícióért szövetkeztek, hanem mert tapasztalatból tudják, milyen segítségre lehet szükségük karrierépítésben járatlan honfitársaiknak.

Fogynak a Hertha-bérletek

NÉMETORSZÁG. Több mint tízezer idénybérletet adott már el a Bundesliga negyedik helyén végző Hertha BSC, ezerrel többet, mint egy évvel ezelőtt.

Dárdai Pál klubja öt hete dobta piacra a bérleteket, a legolcsóbb 115 euróba kerül.

Edzés helyett táncolt

INDIA. A Mohun Bagan együttese hat hónapra felfüggesztette Bhaichung Bhutia játékjogát. A csapat egyik legjobbjának tartott csatárnak azért kell bűnhődnie, mert edzés helyett egy táncos valóságshow-ban ropta.

A River Plate visszavág

ARGENTÍNA. Nem hagyta szó nélkül a River Plate vezérkara, hogy a Kolumbia ellen június 6-án 1–0-ra megnyert világbajnoki selejtező előtt és után Diego Maradona, az argentin válogatott szövetségi kapitánya, a Boca Juniors korábbi játékosa élesen bírálta a Monumental Stadion gyepszőnyegét. A sértett vezetők szeretnék látni Maradona kapitányi szerződését, valamint különböző orvosi vizsgálatainak eredményét.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
3 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
3 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
3 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
3 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
4 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
5 órája