Három magyar érem

R. B. B.R. B. B.
2009.06.21. 00:35
Címkék

Jól szerepeltek a magyarok a celjei nemzetközi versenyen, amely remek felkészülési lehetőség az augusztus végén esedékes rotterdami világbajnokságra. A legjobbak közül ugyan Csernoviczki Éva (48 kg) és Baczkó Bernadett (57) is kihagyta a szlovéniai viadalt, de távollétükben sem panaszkodhattunk: a mieink egy arany- és két bronzérmet szereztek.

Az aranyérem Burján László nevéhez fűződik, az újpesti dzsúdósnak hat riválison kellett végigverekednie magát a győzelemig. A közepes erősségű mezőnyben a 24 éves Burján egyszer sem hibázott, miközben kétszer nyert ipponnal. A legkeményebb ellenféllel az elődöntőben találta szembe magát: a holland Sjoerd Diemellel küzdött meg, a vk-3. németalföldit két jukóval verte meg az U23-as Európa-bajnok magyar dzsudoka.

A 73 kilósoknál Ungvári Attila négy, sikerrel megvívott meccs után is még csak négy között járt, s mintha az elődöntőre elfogyott volna a ceglédi versenyző lendülete. Előbb egy hazai cselgáncsozótól, az Eb-7., eddig öt világkupaezüstöt szerző Saso Jerebtől kapott ki, a bronzmeccsen pedig a mindössze 20 éves német Soshin Katsumi győzte le.

A hölgyeknél az idei év egyik kellemes meglepetését szerző Karakas Hedvig bronzérmes lett. A negyeddöntőben kikapott a 18 esztendős, junior-világbajnoki bronzérmes szlovén Tina Trstenjaktól, de aztán a vigaszágon már nem hibázott, mindhárom meccsét megnyerve harmadikként végzett.

A harmadik bronz a debreceni Madarász Tamásé lehetett volna, de a varsói világkupa-viadalt megnyerő versenyző ezúttal a sűrű mezőnyben az ötödik helyre volt jó – a harmadik helyért rendezett meccsen az U23-as Eb-3. ukrán Vladiszlav Potapovtól kapott ki.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
31 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
32 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
34 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája