Kapcsolat Hrepka Ádámmal

S. Zs.S. Zs.
2009.06.23. 23:06
Címkék

A Bp. Honvéd az egyetlen magyar klub, amelyik kvalifikálta magát a nemzetközi porondra, de még nincs ellenfele – a Magyar Kupa győztesekéntcsak később kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Igaz, ez nem jelenti azt, hogy ne készülne gőzerővel a kispesti csapat: az elsők között kezdte meg a felkészülést a múlt héten. Az elmúlt napokban az utánpótláskorú vagy az NB III-as bajnokságot megnyerő csapat legjobbjai vettek részt a gyakorlásokon amolyan tesztelési jelleggel, de Sisa Tibor elmondta: reméli, élvonalbeli játékosokkal is tudnak majd erősíteni.

A Honvéd – mint azt korábban megírtuk – kapcsolatban áll az MTK csatárával, Hrepka Ádámmal. A futballista egyelőre nem döntötte el, hol folytassa ígéretesen induló, de kissé megtorpanó karrierjét. Nos, megtudtuk, hogy egy másik MTK-játékos is tárgyalt a Honvéddal. Bori Gáborról van szó, aki legutóbb kölcsönben Újpesten szerepelt, és egyelőre nem tudni, marad-e a Megyeri úton. Az tény, hogy a szélső megkapta a kispestiek ajánlatát, és napokon belül választ ad rá.

Két zalaegerszegi futballista is rajta van a Bozsik-stadionban elkészített kívánságlistán: az Újpestről a ZTE-hez kölcsönadott Hajdu Norbert és Tóth Zoltán a középpályán jelenthetne erősítést – a tárgyalások folynak.

Legfrissebb hírek

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
9 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
36 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
43 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
49 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
49 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája