Maros Barbara ezüstérmes

R. B. B.R. B. B.
2009.06.23. 23:06
Címkék

A második napon sem ma radtak érem nélkül a Celjében rendezett, 429 cselgáncsozót felvonultató nemzetközi versenyen a magyar dzsúdósok, mivel az 52 kilósok között Maros Barbara a második helyet szerezte meg.

A KSI ifjú titánja a döntőig vezető úton olasz, szlovén, osztrák és román ellenfelét is legyőzte, ráadásul a riválisok még csak akciót sem tudtak „csinálni” Maroson, aki a legnagyobb sikerét a nyolc közé jutásért rendezett meccsen aratta, amelyen Petra Narekset verte meg. A 26 esztendős szlovén hölgyről tudni érdemes, hogy eddigi pályafutása során hat Eb-érmet (egy ezüstöt és öt bronzot) szerzett, ráadásul már nyolc világkupaversenyt nyert meg, ennek ellenére ezúttal a junior vb-3. Maros volt a jobb, aki vazarival győzte le Narekset. A 18 esztendős magyar dzsudoka a negyeddöntőben az U23-as Eb-5. osztrák Petra Steinbauer ellen jukóval, a kétszeres vk-2., a tavalyi Hungáriakupán hetedik román Ramona Enachéval szemben ipponnal nyert. A fináléban sajnos már nem járt sikerrel, miután az orosz Anna Grebennyikova legyőzte őt, de a második helyért is járt a dicséret Pánczél Gábor tanítványának.

Maros Barbara mellett Csoknyai László zárta helyezettként a celjei viadalt. A 55 versenyzőt felvonultató 81 kilós kategóriában a magyar dzsudoka ugyan az első körben kikapott, viszont miután Celjében a régi lebonyolítási rendszer volt érvényben, így az elődöntőig menetelő legyőzőjének hála a vigaszágon javíthatott. A mezőny sűrűségét jól mutatja, hogy Csoknyai a reményfutamban aratott három győzelmével is „csak” a hetedik helyet tudta megszerezni.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája