Titokzatos ajánlat érkezett

S. G.S. G.
2009.06.23. 23:06
Címkék

Nem tűnik biztatónak a siófoki futball jövője. Az NB I-ből kiesett a balatoni gárda, s nagy valószínűséggel hosszú távra intett búcsút az első osztálynak. Legalábbis most erre utal minden. Tudniillik már senki sem emlegeti a hajrában többször is világgá kürtölt mondatot, az azonnali visszajutást, ehelyett a bizonytalanság jellemzi a csapat jövőjét.

S ezt tetézi egy titokzatos ajánlat.

Nemes Ferenc, a Siófok többségi tulajdonosa érthetően csalódottan beszélt a helyzetről: „Imádom a futballt, és megszerettem a siófoki klubot. Csakhogy a jelenlegi gazdasági helyzetben fontosabb számomra a közműépítéssel foglalkozó, negyvenhét embert alkalmazó cégem. Sajnos így már se energiám, se pénzem nem marad a futballra, főként úgy, hogy az önkormányzat immár minimális költségvetéssel támogatja a klubot. Annyi pénzzel, amely egy NB III-as csapatra sem elég. Ezek után kijelenthetem, én már nem akarok többségi tulajdonos lenni, várom annak az úriembernek a jelentkezését, aki tavaly megígérte nekem, hogy ezen a nyáron megvásárolja a részemet. Nem akarom megnevezni, de írásos megállapodásunk is van, úgyhogy jó lenne, ha ezt megtenné. Ha nem jön, lehet, hogy drasztikus lépésre kell szánnom magam.”

A felkészülés június 29-én kezdődik, és az edzéseket az eddigi másodtréner, Hagymási Zoltán vezeti.

A Siófok az NB II-be nevezett, bár a nevezési lapról még hiányzik Nemes Ferenc aláírása, aki erről a következőket mondta: „Nagy valószínűséggel aláírom a papírt, hiszen nem akarom végképp cserbenhagyni a klubot. De… Nem látom a feltételeit annak, hogy itt igazán ütőképes, feljutásra esélyes keret álljon össze. Az önkormányzat már nem áldoz erre, én pedig már nem szeretnék…”

Legfrissebb hírek

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
17 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
29 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
31 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
50 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
1 órája

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája