Ellenfél nélküli siker

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék

Felsőzsolcán, tökéletesen lezárt pályán rendezték meg a kerékpárosok országos időfutam-bajnokságát, amelyre majd kétszázan neveztek. Az előzetes nevezés ellenére mégsem állt rajthoz a dobogóra is esélyes Lengyel Tamás, de a versenyt látva nem biztos, hogy a Tusnad Cycling Team légiósa le tudta volna győzni a remek Cador Ridát. A Kusztor Péterrel együtt a svájci Atlasban tekerő francia-magyar kettős állampolgár ellenállhatatlanul száguldott végig a 32 kilométeres pályán, több mint 45 km/órás átlagsebességével majd két percet vert a második helyezettre. Mögötte a Betonexpressz két bringása végzett: a tavalyi ezüstérmes Madaras ezúttal is második lett, a bronzérmet Ivanics Gergő szerezte meg.

A tavalyi aranyérmes, az idén már franciaként tekerő Bodrogi László a gallok nemzeti bajnokságán szeretett volna rajthoz állni, ám nem javasolták neki az indulást. A francia szabályok szerint csak világranglistapontokat szerezhetett volna, érmet és bajnoki trikót nem, ezért lépett (léptették) inkább vissza a viadaltól. A döntés az esetleges vb-indulását nem befolyásolja.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
8 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
15 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
17 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
23 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
40 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
44 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
47 perce
Ezek is érdekelhetik