Nyolcgólos gálaelőadás

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 01:08
Címkék
Remek hangulatú gálamérkőzést játszottak a Debrecen jelenlegi és korábbi bajnokai. Ahogy az ilyenkor illendő, sűrűn kellett középkezdéshez vonulni.

Kicsit lejjebb kellett nyúlnia a szekrényben a debreceni szurkolóknak, hogy megtalálják a néhány évvel korábbi kedvencek mezét, de sokan sikerrel jártak, hiszen Halmosi, Madar, Vukmir és Habi feliratú dresszeket is lehetett látni vasárnap délután az Oláh Gábor utcai stadionban. Már két órával a kezdés előtt tekintélyes tömeg gyűlt össze a stadionban, ahol százszámra készültek a közös fotók a játékosokkal, de lehetett fényképezkedni a bajnoki serleggel is. Sok elfoglalt labdarúgó alaposan el is késett a taktikai értekezletről, de emiatt sem a jelenlegi gárda klubmenedzsere, Herczeg András, sem a nosztalgiaegyüttest irányító Supka Attila nem aggódott. Utóbbi szakembernek nem sokat kellett gondolkoznia az összeállításon, hiszen a meghívottak közül Balogh János és B ö ő r Zoltán ott volt a bemutatásnál, de kisebb sérülés miatt nem szerepelhetett. Nem tudott eljönni a találkozóra a gyomorfertőzéssel bajlódó Bajzát Péter, a Ciprusra (éppen Supka Attila csapatához) kapusedzőnek készülő Sandro Tomic, a hazajában pihenő szenegáli Ibrahima Sidibe és a Portugáliában tartózkodó Marius Sumudica. De hiányzott Dzsudzsák Balázs is, aki, bár nagyon szeretett volna eljönni régi sikerei színhelyére, az egyik sportszergyártó cég reklámfilmjének forgatására Barcelonába utazott, többek között Frank Lampard társaság á b a n , így mindössze Szatmári Csaba és Habi Ronald ült a „régiek” kispadján – igaz, a Supka-csapat a kétszer35 perces gálameccs második félidejére némi erősítést kapott a másodosztályú DVSC-DEAC együtteséből.

Viszonylag ritka a labdarúgás történetében a 0–0-s gálameccs, természetesen Debrecenben is potyogtak a gólok. Sándor Tamás és Vinicius találata tétmeccsen a hét góljai lettek volna, de a Nyíregyházára készülő Igor Bogdanovics is szép gólokkal búcsúzott el a Loki-szurkolóktól.

A meccs tétjéhez méltó végjátékban 3–3 után Szatmári Csaba duplájával alakult ki a 4–4-es végeredmény, a balhátvéd előbb saját kapujába bólintott, majd egyenlített…

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
1 órája

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
2 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik