Kegyetlen meccsre várva

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2009.07.01. 00:16
Címkék
Három éve esett át edzőként a tűzkeresztségen a nemzetközi porondon. Akkor a Fehérvár kispadján ült, és a csapat az első fordulóban – idegenben rúgott góllal – túljutott a kazah Kajrat Almatin. Aligha bánná, ha a történelem ismételné magát, hiszen most a Haladás mestereként a kazah Irtis Pavlodar ellen készíti fel együttesét.

Nevezhetjük a kazah futball szakértőjének?Nevezhetjük a kazah futball szakértőjének?

Az túlzás lenne – mosolygott az Európa-liga-selejtezőre készülő Haladás vezetőedzője, Csertői Aurél. – Az igaz, hogy van némi rátekintésem a kazahok játékára, de nem vagyok szakértő. A három évvel ezelőtt történtek pedig óvatosságra intenek mindenkit, akik esetleg lebecsülnék az ellenfelet, hiszen cseppet sem fölényesen sikerült továbbjutnunk. Ne felejtsük el, hogy Kazahsztán a futballban tőkeerős és erőteljesen feltörekvő ország, remek külföldi edzőkkel és idegenlégiósokkal.

Először azt hallottuk, hogy a kazahok nem adtak felvételt önmagukról, aztán kiderült, nem is kértek. Miért nem?

Félreértésekről lehet csak szó, mert én szerettem volna megnézni az Irtist, ám valahol megfeneklett az ügy, és most vakon készülünk.

Ami biztos: agresszíven játszik majd az ellenfél

Nagyon kockázatos így várni az ellenfelet?

Nézze, abban biztos vagyok, hogy a kazahok játékos, de nagyon agresszív futballra törekednek majd. Kondicionáli- >>>

Legfrissebb hírek

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
10 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
12 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
19 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
33 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
40 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
49 perce

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
49 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
55 perce