Rémisztő diagnózis

F. Z.F. Z.
2009.07.01. 00:16
Címkék

Megdöbbentő bejelentést tett Tom Clanton, az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets orvosa. A houstoni Chronicle napilapban közzétett szakvélemény szerint a csapat centerének, a kínai Jao Mingnek olyan súlyos is lehet a lábsérülése, hogy nem csak a következő szezont kell kihagynia, de még az is elképzelhető, hogy véget ért a karrierje. A 229 centiméter magas és 141 kilogramm súlyú center május 8-án a Los Angeles Lakers elleni konferencia-elődöntő harmadik meccsén hajszáltörést szenvedett a bal lábában. Clanton a legfrissebb vizsgálatokat követően azt mondta, hogy a sérülés azóta sem gyógyult meg, sőt olyannyira nem javult az állapota, hogy nincs kizárva, a center soha többé nem játszhat. Mingnek korábban számos súlyos sérüléssel kellett megküzdenie, a legsúlyosabbal a 2006–2007-es idényben, amikor szintén lábtörés következtében 32 meccset kellett kihagynia. Egy nevét elhallgató, a Rocketsnél dolgozó irodai alkalmazott véleménye szerint a klubvezetők a legroszszabbra is felkészültek.

„A klubnál keringő szóbeszéd alapján legalább egy szezonra harcképtelen Ming, de egyes vélemények szerint a pályafutása is veszélyben van, csak ezt még a Rockets vagy nem képes, vagy nem meri kommunikálni.”

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
47 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája