Az operáció után szeretné folytatni

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2009.07.07. 23:09
Címkék
Fazekas Róbert számára úgy ért véget az idény, hogy el sem kezdődött. A diszkoszvetés országos csúcstartója tavasz óta sérüléssel küszködött, de úgy tűnt, a hét végi marokkói versenyen már bemutatkozhat. Ám a múlt héten súlyosbodott a sérülése, kiderült, hogy gerincsérvvel műteni kell, így nem lehet ott az augusztusi berlini világbajnokságon sem.

Tizenöt évvel ezelőtt egyszer már megműtöttek gerincsérvvel – mondta el érdeklődésünkre Fazekas Róbert. – Akkor is a négyes és ötös csigolyám közötti porckoronggal volt a baj. Tavasszal ugyanez okozta a panaszaimat, de akkor még a rendszeresen végzett gyógytornagyakorlatokkal sikerült rendbe jönnöm. A múlt heti súlyzós edzésen azonban az egyik szakításnál leragadt a jobb lábam, hátranyeklett a súly, és amikor megpróbáltam megtartani, reccsent egyet a derekam.

Azonnal tudta, hogy baj van?

Nem, mert a hangon kívül akkor még nem érzékeltem semmit, sőt másnap dobóedzésen is volt. Csak este kezdett zsibbadni a lábam. Semmit sem érzek, olyan, mintha egy tuskó lenne, akár tűvel is megszúrhatnák, azt sem venném észre. Orvoshoz mentem, és világossá vált, hogy nem kerülhetem el a műtétet. Kedden operál meg Varga Péter.

A hírek szerint remek formában volt.

A hét végén Marokkóban mutatkoztam volna be, s az edzések alapján hatvanhat-hatvanhét mé­teres eredményt vártam magamtól. Nem mondom, hogy ennél többre is képes lettem volna, hiszen a gyorsító munkát még nem kezdtem el, de arra számítottam, hogy a világbajnokságon meglepetést szerzek. Úgy gondoltam, dobogóra is állhatok.

Mennyi időt vesz igénybe a gyógyulása?

Ez nyilván mindenkinél más és más, de az orvosom azt mondta, ha minden jól megy, a műtét után hat héttel elkezdhetek mozogni.

Addigra pont épp vége lesz a világbajnokságnak.

Sajnos. Ezért megkérdeztem, hogy megpróbálhatom-e végigszenvedni a következő hat hetet, és indulhatok-e a világbajnokságon, de azt mondta az orvos, a nagyobb baj elkerülése érdekében ez szóba sem jöhet.

Harminchárom éves. Érez még annyi erőt magában, hogy a műtét után ismét edzésbe álljon?

Mindenképpen. Úgy érzem, három év még van bennem, ami azt jelenti, hogy a londoni olimpián még jó lehetek. Szeretném a csúcson abbahagyni a versenyzést, s ez egy héttel ezelőtt még reális célnak látszott.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
6 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
6 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik