Csúszik Erdei meccse

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.07. 23:09
Címkék

Bár több helyen már tényként közölték, hogy Erdei Zsolt szeptember 12-én védheti meg tizenkettedik alkalommal a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét, úgy tűnik, csúszik az összecsapás. Az ellenfél személye egyelőre nem változott (továbbra is klubtársa, a német Jürgen Brähmer neve „tartja magát”), a meccsre viszont legkorábban októberben kerülhet sor. Információink szerint Madár klubja, az Universum Box-Promotion ki akar térni a Vitalij Klicsko–David Haye nehézsúlyú ütközet elől (ha úgy tetszik, a ZDF nem akar „megütközni” az RTL-lel főműsoridőben), 12-e után pedig már nincs gálája a hamburgi istállónak szeptemberben. Erdeinek továbbra sincs hivatalos információja a következő fellépéséről, annyi azonban biztos, hogy eredeti terveivel ellentétben a héten nem tér vissza Hamburgba, vasárnap késő este ugyanis kapott egy telefonhívást edzőjétől, Fritz Sdunektől, hogy ráér még elindulni. Hogy a Brähmer elleni-e az a nagy mérkőzés, amire Erdei jó ideje vár, nem tudni. Inkább nem, mint igen, hiszen a magyar öklöző a pénzen kívül semmit sem nyerhet, elvégre a saját övét teszi kockára, a nemzetközi porondon már „megégett” (emlékezhetünk a Hugo Hernán Garay elleni kudarcára) bunyóssal szemben. Sokkal többet érne (egy övvel biztosan), ha az Universum megpróbálná becserkészni a spanyol Gabriel Campillót, aki a közelmúltban elvette a WBA koronáját Garaytól. Megfizethető, nincs mögötte jelentős menedzsment, és még vb-övet is be tudna tenni a közösbe.

Legfrissebb hírek

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 perce

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
6 perce

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
15 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
17 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
22 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
23 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
33 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik