Valkai és Tóth távozik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.07. 23:09
Címkék

Nem marad együtt a bajnoki ezüstérmes Domino-Honvéd női csapata. A hírek szerint az együttes az új idényben kisebb költségvetésből gazdálkodhat, s ezért benne volt a pakliban, hogy a nem tudnak mindenkit a Kőér utcában tartani. Ketten már biztosan távoznak, a két búcsúzó válogatott pólós légiósnak áll, s Görögországban folytatja pályafutását. Valkai Ágnes a bajnok Olympiakoszhoz (a fináléban a BEK-győztes Vuliagmenit verte meg) igazol, így a korábban az olasz Romában is szereplő szélső egy csapatban játszhat Tomaskovics Eszterrel. A másik távozó a center Tóth Ildikó, akit a hírek szerint több külföldi klub is csábított, a 22 esztendős pólós végül az Iraklisz ajánlatát fogadta el. „Az Iraklisz a görög bajnokság egyik legfiatalabb átlagéletkorú együttese, a bajnokságban az ötödik helyen végzett, és mindenképpen szeretne bekerülni a legjobb négy közé” – mondta Tóth Ildikó. Mindkét játékos egyéves szerződést kötött leendő csapatával.

Legfrissebb hírek

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 perce

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
7 perce

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
16 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
18 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
22 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
24 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
34 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik