Hegyen-völgyön át

R. B. B.R. B. B.
2009.07.12. 00:13
Címkék

Furcsa szakasz várt szomba ton (és vár vasárnap is) a Francia körverseny mezőnyére. Hiába áll az itinerben, hogy hegyi etap, a több kemény emelkedő után sok-sok kilométer lejtmenet is szerepel az útvonalban, ami remek lehetőséget kínál az emelkedőn lemaradóknak a felzárkózásra, no meg a bátraknak és a jó erőben lévőknek a szökésre.

Kitörési kísérletekből pedig nem is volt hiány, még a legjobbak is próbálkoztak. Az első emelkedőn például Cadel Evans, Andy Schleck és Tony Martin lépett meg, Andreas Klöden azonban velük tartott, miközben hátul az Astana diktálta a nem sokkal kisebb tempót. A kazah gárda egyébként rendkívül fegyelmezetten dolgozott ezen a napon is. Ugyan pénteken Lance Armstrong még morgolódott egy kicsit, hogy Alberto Contador támadása (amelynek következtében meg is előzte őt a spanyol) nem volt benne a terveikben, de ez szombaton már nem látszott. Szokás szerint erődemonstrációt tartva tekertek a mezőny élén.

Evansék nem is nagyon tudtak meglépni, hátul csak arra figyeltek, hogy ne nőjön egy perc fölé a különbség.

Thor Hushovdra viszont nem figyeltek eléggé, így a szökevények közé keveredő norvég a részhajrákon gyűjtött pontjainak köszönhetően elvette a zöld trikót Mark Cavendishtől. Az utolsó emelkedőn az Astana a sárga trikós Rinaldo Nocentinit is leszakította, viszont a lejtmenetben lassítottak, így az olasz felért, ezzel pedig továbbra sem Contadoréknak kell védeni a maillot jaune-t.

Eközben legelöl négyen harcoltak a szakaszgyőzelemért. A sorozatos szökési kísérletekből végül a Sandy Casar, Mikel Astarloza, Vlagyimir Jefimkin, Luis León Sánchez kvartett járt sikerrel. Egységük az utolsó öt kilométeren bomlott csak fel. A legjobb ütemben Jefimkin támadott, már úgy tűnt, célba is érhet, de háromszáz méterrel a vége előtt utolérték a társak, akik közül a Caisse d’Epargne versenyzője, León Sánchez bizonyult a legerősebbnek és leggyorsabbnak.

„Rendkívül nehezen indult számunkra a Tour, gondolok itt például arra, hogy már a rajt előtt elveszítettük Alejandro Valverdét – mondta León

Sánchez. – Nagyon kemény volt az első hét, de tudtam, erősnek kell lenni, főleg azért, mert én vagyok a csapat első számú embere. Remek csoportba kerültem a szökés során, azonban ezzel együtt is azt mondom, a Touron rendkívül nehéz szakaszt nyerni. A győzelmet a barátnőmnek és a családomnak ajánlom.”

Összetettben továbbra is Nocentini vezet Contador és Armstrong előtt.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
6 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
6 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
8 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
8 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik