Három cím Raúl álma

2009.07.15. 07:17
Címkék

Jóllehet a nyáron az új igazo lások (Cristiano Ronaldo, Kaká, Karim Benzema, Raúl Albiol) sok mindent elhomályosítanak a Real Madrid háza táján, azért ha egy ikon megszólal, arra továbbra is mindenki felkapja a fejét. Ahogyan most a klubot az „ősidők” óta erősítő Raúl szavaira is, aki azt mondta, az érkezők csak tovább acélozták.

„Tizenöt éve küzdés az életem, és tudom, hogy minden szezonban újra fegyvert kell ragadni – mondta a klub történetének egyik legjobb csatára.

– Minél jobbak a csapattársak,annál jobban kell iparkodni a kezdőbe kerülésért. Ugyanakkor ez lehetőséget nyújt arra is, hogy az egyéni képességek fejlődjenek. Minél nagyobb a harc, annál jobban kell közelíteni a maximumhoz.”

A csatár úgy gondolja, a nagy választék (Cristiano Ronaldo mellett Gonzalo Higuaín és Ruud van Nistelrooy is a kezdőért küzd) dacára megkapja a lehetőséget Manuel Pellegrini edzőtől, attól kezdve pedig csak rajta múlik, hogyan él vele. A királyi gárda célja pedig nem lehet más, mint a Barcelona triplájának lemásolása.

„Inspiráló, hogy mi is végrehajtsuk a nagy menetelést. Legutóbb otthon majdnem sikerrel jártunk, az új idényben nem hibázhatunk, Európában viszont sokat kell javulnunk” – így Raúl.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
2 perce

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
12 perce

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
37 perce

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
1 órája

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
1 órája

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Magyar válogatott
1 órája

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
1 órája

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik