Mosolyogva mennek a harcba

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2009.07.15. 07:17
Címkék
Két év után ismét svéd csapaton próbálja magát átverekedni a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a DVSC-TEVA: az aranyérmes az első felvonásban szerda este a Kalmart fogadja – a jegyeladási adatok szerint majdnem telt ház, a húsz svéd szurkolónak fenntartott szektorrész elkerítése miatt 9500 néző előtt.

éves, egyébként sem aggódom túl a dolgokat, a nyugtalanság, vagy az ebből következő izgágaság nem jellemző rám – önértékelt a Loki csapatkapitánya. – A visszavágó, az idegenbeli mérkőzés keményebb dió, a tétlenséget nehezen tűröm. Viszont ilyenkor már itthon sem járom az erdőt.” Leandro és a DVSC brazil kontingense sem. „Gyerek nélkül a kikapcsolódásra maradt a playstation, a feleségem és a többiek társasága vagy a mozi – sorolta a korábbi gondolatűző programokat Leandro, a csapat balhátvédje. – Amióta viszont megszületett a kislányom, azóta nagyjából a mozira és a családra szűkült a menü: mesefilmeket nézünk. Ha kisgyereked van, igazából nem is tudsz, nem is akarsz a munkád mellett másra figyelni, ha a picivel töltöd az idődet, megfeledkezel minden másról. Az sem zökkent ki a nyugalmamból, hogy Vinicius folyamatosan piszkál: a Grémio legyőzte a Corinthianst. Sejtheti, ki melyik csapat szurkolója… Erről jut eszembe: nekem az is segít a feloldódásban, ha Brazíliáról, az otthoni dolgokról beszélgethetek, mesélhetek – portugálul. És persze magyarul…” Konklúzió? Fix recept nincs. Mindenki másképp csinálja. Pedig a cél ugyanaz: lazítani – a siker reményében.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
35 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
53 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
57 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája