Elhunyt Boross Dezső

S. G.S. G.
2009.07.18. 23:42
Címkék

Elhunyt a Népsport, a Nemzeti Sport újságírója, Boross Dezső – érkezett a megdöbbentő hír kollégánk hozzátartozóitól. Hetven évet élt. Jogi végzettséggel az Egyetemi Lapoknál ismerkedett meg az újságírással, a költészet, a zene és a sport volt a szerelme. 1970-ben lett lapunk, az akkori Népsport labdarúgórovatának munkatársa. 1996-ban aztán elköszönt a Nemzeti Sporttól, az ATV-hez igazolt, ahol népszerű kívánságműsort vezetett. A Magyar Sportújságírók Szövetségének etikai bizottságát vezette, 2007-ben munkásságát Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel ismerték el. Temetéséről később intézkednek.

A Doki – ahogy a jogász végzettségű Dezső bácsit becézték a pályatársak – gyakorta mondogatta, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Az ő sorsa is az volt, mert aligha hihette bármelyikünk, hogy megszállott futballrajongóként egyszer csak magyarnótákat konferál, nézői levelekre válaszol, és jóságos televíziós műsorvezetőként kívánságokat teljesít.

Ő igazi futballszakíró volt.

Rá aztán pontosan illett ez a titulus. Precíz, felkészült és konok volt. Mindig büszkén emlegette, ő a legszigorúbb, legkritikusabb sportújságíró. Nem véletlen, hogy legendák keringtek kritikus mondatairól, osztályzatairól s markáns véleményéről.

Pedig szívből szerette a futballistákat. Az eddigi utolsó, valamirevaló futballsiker, az atlantai olimpiai részvétel előtt végigkísérte a csapat útját a selejtezőkben. Magáénak érezte a gárdát, hogy aztán egyszer csak eltűnjenek a sikerek – és idővel eltűnjön ő maga is.

Szombatra virradóra végleg mély álomba szenderült.

Boross Dezső úgy marad meg az emlékezetünkben mint az örök szakíró.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája