Tóth László csúcsformában

2009.07.18. 23:42
Címkék

Pénteken a kánikula, szombaton pedig a vihar zavarta meg a Suzuki díjugrató országos bajnokság programját. A kaposvári Pannon Lovas Akadémián a háromnapos eseményen ezúttal azonban nem kellet többórás kényszerszünetet beiktatni, csak fél órát csúszott a műsor. A felnőttmezőny tagjai amúgy sem voltak könnyű helyzetben, mivel elődöntőjük estébe nyúlt a nyitó napon. Ebben a számban kimagaslóan teljesített Tóth László. A Toll ’96 Kft. tehetséges ugrólovasa Baccara T. nevű lovával az első, Masni nyergében a második helyet szerezte meg. Szombaton a középdöntőben az indulók két pályát teljesítettek, az eredmények összegzését követően alakult ki a sorrend. A 145 centis akadályok nem okoztak nagy gondot a jó formában lévő lovasoknak. Az amatőrök ugyancsak a középdöntő helyezéseiért küzdhettek. A házigazda Lovas Akadémia SC sportolói vitték a prímet: Szarka Ferenc az első, Szabó Anita pedig a harmadik helyen zárt.

Vasárnap már a döntők következnek, az ország legjobbjai várják az érdeklődőket. Ha minden igaz, ezúttal már az időjárás is ideális lesz…

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
5 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
5 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
6 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik