Újabb ezüst és bronz

2009.07.18. 23:42
Címkék

A magyar sárkányhajócsapat 500 méteren ezüst-, 1000 méteren pedig bronzérmet szerzett a tajvani Kaohsziungban zajló világjátékokon.

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) sajtószolgálatának beszámolója szerint a rövidebb távon óriási csatában lett második a magyar egység. A döntőbe futamgyőztesként, a harmadik legjobb idővel jutott be a csapat, ahol aztán a Krausz Mihály kormányozta hajó mindössze 41 századdal kapott ki az orosz csapattól. Az 1000 méteres fináléban a magyar, az orosz és a német egység szinte végig együtt haladt, de végül ismét az oroszok hajója siklott be elsőnek a célba, másodiknak pedig a németeké, mindössze néhány centiméterrel megelőzve a magyar csapatot.

„Kicsit csalódottak vagyunk, mert titkon az aranyéremben reménykedtünk – összegzett Reményi Péter, a sárkányhajó-válogatott vezetőedzője. – Ezt hoztuk is a pénteki kétezres fináléban, de sajnos utólag megfosztottak minket az elsőségtől. Összességében azonban elégedett vagyok, kevés cserével, minden erőnket mozgósítva sikerült három érmet szereznünk. Láthatóan sokat léptünk előre a duisburgi világjátékokhoz képest: négy éve még csak tanulók voltunk a mezőnyben, most azonban már a legjobbak közé tartozunk.”

A magyar küldöttség ezzel már négy érmet szerzett az olimpia műsorán nem szereplő sportágak világversenyén, pénteken, az első versenynapon Bárdosi Sándor győzött a szumósok 85 kilogrammos kategóriájában, a sárkányhajósok pedig 200 méteren másodikok lettek.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
5 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
5 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
6 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik