Usain Boltra az eső sem hat

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2009.07.18. 01:29
Címkék

Bár négy atléta állt rajthoz Pá rizsban a Golden League-sorozat negyedik állomásán úgy, hogy volt még esélye részesedésre az egymillió dolláros fődíjból, nem az ő szereplésük volt a péntek esti esemény fő attrakciója. Természetesen ismét Usain Boltra irányult a legtöbb figyelem, s nemcsak azért, mert a pekingi olimpián három világcsúccsal három aranyérmet nyert, hanem mert az idén is rendkívüli eredményeket produkál, s szinte bármikor ismét megdöntheti valamelyik vágtaszámban a világrekordot. Bolt a verseny előtti napon meglehetősen rejtélyesen nyilatkozott, annyit mondott, hogy valami különlegességre készül. Ennél többet nem árult el. Aztán a versenyen szakadt az eső – és ellenszél fújt. Bolt pedig a szokásosnál is rosszabbul rajtolt. Így ért célba 9.79 másodperccel…

Sanya Richards kétszer már részesedett az egymillió dolláros jackpotból, s Párizsban nagy lépést tett, hogy az idén is az övé legyen e hatalmas összeg egy része.

Az amerikai négyszázas ezúttal is könnyedén nyerte meg a versenyt, 49.34 másodperces idejénél az idén csak ő maga tette meg a távot gyorsabban (49.23).

A jackpotvárományosok között egyetlen férfi volt, s az etióp Kenenisa Bekele továbbra is a fődíjra esélyesek között maradt. Ráadásul ezúttal már ő is remekül futott, elfelejtheti az elmúlt heteket, amikor maga sem értette, mitől olyan fáradt a versenyeken. Igaz, rendre elsőként ért célba, de a sikerért keményen meg kellett küzdenie. Párizsban már szóba sem jöhetett, hogy ne ő legyen az első, magabiztosan, nagy fölénnyel előzte meg 3000 méteren (7:28.64) a második helyezett amerikai Bernard Lagatot (7:33.15). Győzelmével valószínűleg az is eldőlt, hogy nem duplázik az augusztusi világbajnokságon. Berlinben 10 000 méteren biztosan rajtol, ahhoz azonban hogy azt követően Zürichben és Brüsszelben is pihenten fusson, az ötezer métert ki kell hagynia.

Női rúdugrásban Jelena Iszinbajevának csak egyetlen kísérletre volt szüksége ahhoz, hogy megőrizze veretlenségét, s nem is tett ennél többet. Az eső miatt a szokásosnál alacsonyabban, 465 centiméteren kezdett, s mivel a többiek itt már kiestek, ő is csomagolt, és hazament. Kerron Stewart ugyancsak negyedszer nyerte meg a számát, 10.99 másodperccel lett első 100 méteren, vagyis a sorozat negyedik állomása után változatlanul négyen reménykedhetnek abban, hogy osztozhatnak a jackpoton.

Legfrissebb hírek

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
5 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
10 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
14 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
32 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
43 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
1 órája

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik