Zácsik játszana az Eb-n

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2009.07.19. 23:10
Címkék
Fél évre tiltotta el az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Zácsik Szandrát, a Budapest Bank-Rightphone-FTC szerződést szegő balátlövőjét, aki hétfőn benyújtja fellebbezését a szigorú büntetés ellen. A játékos reméli, érveit méltányolva eltörlik a büntetést, és szerepelhet az augusztusi, hazai rendezésű junior Eb-n, majd a bajnokságban és a BL-ben.

A Fradi 19 éves játékosa, Zácsik Szandra az európai szövetség szerint szerződést szegett, emiatt fél évig nem szerepelhet sem klubjában, sem a válogatottban.

„Ezen a héten nem az augusztusi Európa-bajnokságra készülő juniorválogatottban edzettem Pápán, hanem itthon voltam Budapesten, és gyógytornára meg rehabilitációs kezelésekre jártam krónikus gerinc- és derékbántalmaim miatt – mondta a napokban honosított, révkomáromi Zácsik Szandra. – Róth Kálmán, a juniorok mestere telefonon közölte a rossz hírt. Ugyanakkor megbeszéltük, hétfőn mégis csatlakozom a kerethez, mert bizakodunk, hogy az EHF elfogadja a fellebbezésemet, és szerepelhetek az Európa-bajnokságon.”

Az eltiltás oka, hogy Zácsik 2008 februárjában szerződésben kötelezte el magát a szlovén Krim Ljubljanához, miközben az FTC-vel kötött megállapodása csak 2009 júniusában járt le. A télen aztán meggondolta magát, s kérte a Ljubljantól a szerződés felbontását, de hiába. A Fradi kivásárolhatta volna őt a Krimtől, de erről nem tudott megállapodni a két klub (Zácsik új szerződése a Fradival 2011-ig szól).

„Maradásom okait a tavasszal megírtam mind a Ljubljanának, mind az EHF-nek – folytatta Zácsik. – Belátom, hibáztam, ám talán méltányolható, hogy honosításom, reménybeli válogatottságom, Pesten folytatott tanulmányaim, szakmai fejlődésem és a családi, baráti kötődéseim miatt sokkal előnyösebb, hogy az FTC mellett döntöttem. Elek Gábor edzővel jó a munkakapcsolatom, akárcsak társaimmal. A legfontosabb, hogy az erős magyar bajnokságban sokkal jobban fejlődhetek, s talán hamarosan bekerülhetek a felnőttválogatottba. Ha mégis ki kell hagynom fél évet, akkor is edzésben maradok, s januárban folytatom a Fradiban. Tudom, meccshiányom lesz, de ezt igyekszem gyorsan pótolni.”

Sérüléséről, fájós derekáról a balátlövő elmondta: gondját az egyik kopott csigolya és a porckorong okozza. Ezen lehet és kell is segíteni a hátizmok folyamatos erősítésével, gyógytornával. A héten éppen ez történt, s Zácsik hétfőn – miután az FTC és az MKSZ segítségével benyújtja fellebbezését az EHF-nek – csatlakozhat az Eb-felkészülést Győrben tesztmeccsekkel folytató juniorkerethez.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
58 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája