Öngyilkosság lenne nem támadni!

Meleg van...Meleg van...

Mihez képest? – kérdez vissza kapásból a Loki egyik legjobb játékosa, Leandro, aki Brazíliából érkezett. – Jobban éreztem magam a bőrömben a lehűlés előtt: engem nem zavar a magyarországi hőség napközben sem, szerda estére, a meccskezdésre kifejezetten kellemes lett az idő.

Győzze meg erről a svédeket: edzőtől játékosig az „arénaszaunát” említették első körben a kettő nullás vereség okaként.

Ez az ő gondjuk és véleményük, szerintem viszont szimplán jobbak voltunk náluk. Megnéztük az első mérkőzés felvételét, megbeszéltük, miben teljesítettünk jól, miben hibáztunk. A dicséret kell, mert növeli a munkakedvet, de a lényeges rész mégis annál a pontnál kezdődik, amikor az edző azt mondja: a visszavágón ezt vagy azt kell másként, koncentráltabban, nagyobb odafigyeléssel végrehajtani. Például a védekezésben.

A félelem nagyon rossz tanácsadó lenne…

Őrizni a kétgólos előnyt – ez az alapgondolat?

Az ésszerűség határain belül kell maradnunk, ami persze nem jelenti azt, hogy szándékosan beássuk magunkat a tizenhatosunkra. A félelem nem szül jó vért, rossz tanácsadó. A véleményem és a védekezés fontosságát hangsúlyozó öltözői beszélgetés tartalma összecseng. Tartom, hogy kétgólos hátrányban a Kalmar nem óvatoskodik majd, nekünk ront, mert minél gyorsabban farag a csapat a hátrányából, annál elszántabbá válik – főként olyan riválisok esetében, akik egy súlycsoportot képviselnek. Az első húsz percet én megpörgetném a helyükben. Hazabeszél.

Igen, de a svédeknek egyébként sincs más választásuk. Rohamoznak majd, ebben az esetben viszont nem zárhatják le olyan hatékonyan a területet, mint tették Debrecenben a mérkőzés bizonyos szakaszaiban. Megnéztük a Kalmar bajnokijáról készült felvételt is, amiből kiderült, hogy a jobb oldali támadójuk elvétve zár viszsza védekezni. Ez volt az egyik esélyünk. Nem mondom, hogy a húzás nem rejtett magában rizikót, de muszáj kockáztatni. Ha a „párom” Debrecenben nem lépett hátra, Kalmarban sem teszi.

Mellesleg éppen ez a fegyelmezetlen – vagy ellenkezőleg, az edzői utasítást betartó – futballista, Daniel Sobralense volt talán a svédek legjobbja. Brazil, akárcsak ön.

Tudom, gyorsan kiderült.

Találkozás a pályán a brazil honfitárssal

Meccs előtt vagy menet közben?

Is-is. Amikor kifutottunk a pályára, váltottunk néhány szót.

Mi fér bele egy percbe?

Odaköszöntem neki portugálul, mondtam, hogy brazil vagyok, kérdeztem, mióta él Svédországban, hogy érzi magát, milyen a bajnokság, milyenek a körülmények.

A honfitárs két ziccert hibázott...

Az egyiknél Szakály Péter kisegített, a másiknál – szerencsére – rosszul vette át a labdát. Veszélyes játékos, nehéz játszani ellene. Kihúzódott egészen a vonal mellé, és mivel nekem be kellett segítenem középre, nagy terület maradt előtte. Ha a svédek forgattak a játékon, mire felvettem a pozíciót, már lendületből hozhatta rám a labdát, pedig szerelni mindig a labdaátvételkor a legkönnyebb. Őt is.

Gyakran ingatta a fejét.

Nem tetszett neki a játékveze- >>>