Becze is távozott

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.07.23. 01:35
Címkék
Nathan Martz után Becze Zoltán is elszerződött az Alba Volán 19-től, amelynek csarnokát éppen felújítják, így a csapat Dunaújvárosban kezdi a jeges felkészülést.

Elöl is, hátul is csökkent eggyel a létszám: Nathan Martz után Becze Zoltán is eligazolt az Alba Volán 19-től.

A center volt az egyetlen az előző szezon légióskontingenséből, akire feltétlenül számított a vezetőség továbbra is, ő azonban elfogadta a HC Alleghe ajánlatát, így nem áll majd össze az ifjabb Ocskay Gábor tragikus halála után árván maradt Palkovics Krisztián köré kitalált új Palkovics, Martz, Mihály Árpád első sor.

„Szép időszakot töltöttem Székesfehérváron, nagyon nehezen tudtam választani az ajánlatok közül. Mindent alaposan átgondolva azonban az olasz megkeresést fogadtam el, így jövőre új csapatban folytatom a pályafutásomat” – nyilatkozta Martz az AV19 honlapjának, amely később arról számolt be, hogy Becze is máshol folytatja.

Újpesten, ahol két új kapus lát neki a felkészülésnek, holott az elődök, Juráj Nemcák és a kezdőkapus sérülése után beugró Matus Palko is jól teljesítettek. Aztán ahogy véget ért az idény, Budai Krisztián eljött a Késmárktól, de ő lila-fehér szempontból a „legrosszabb” helyre, a Fradihoz írt alá Sájevics András helyére, aki viszont visszatért a Megyeri útra.

„Nemcák és Palko sem maradt nálunk, Becze, Sájevics András és a fiatal Hajek Márk lesz a három kapusunk” – mondta Baróti Zsolt, a bajnoki ezüstérmes másodedzője.

Fehérváron sem lesz azonban kapushiány, pedig Szuper Levente sem készül már a bajnokkal: Hetényi Zoltán és Bálizs Bence mellett a veterán Tommi Satosaari lesz a harmadik hálóőr.

„A finn érkezése akkor lesz biztos, ha már aláírta a szerződését, de valóban úgy számolunk, hogy jön – mondta Énekes Lajos, a Volán segédedzője. – Martz helyére külföldön keresünk utódot, de egyelőre nem találtuk meg. Az idő nem szorít, de nem lenne hátrányos, ha a közeljövőben összeállna a teljes keret, amely egyébként a jövő hét közepétől edz majd együtt, akkorra a vezetőedző, Jarmo Tolvanen is itt lesz. Jégre először augusztus 3-án megyünk.”

De nem az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban, azt ugyanis felújítják: a teljes hűtőrendszer kicserélése mellett az EBEL által a szeptember 11én startoló új évadra kötelezővé tett videobíró-rendszert is telepítik, így a csapat a szomszédvárban, Dunaújvárosban edzőtáborozik majd az alapozás elején.

ALBA VOLÁN 19 2009–10 Érkezett: Ladányi Balázs, Vas Márton (Briancon, francia), Mihály Árpád (romániai; HC Csíkszereda, romániai), Peterdi Imre (DAB.Docler) Távozott: Becze Zoltán (Újpest), Ryan Bonni (kanadai; Generali Aquile FVG Pontebba, olasz), Borostyán Gergely, Feil Arnold, Fekete Szabolcs (?), Jason Guerriero (amerikai; Schwenninger Wild Wings, német), Horváth Dávid, Szűcs Gábor (mindkettő Ferencváros), Nick Martens (amerikai, Hannover Indians, német), Nathan Martz (kanadai; HC Alleghe, olasz), Szuper Levente (Hannover Scorpions, német)

Legfrissebb hírek

Videó: 40 év után az első – íme, a brazilok kihagyott büntetője Norvégia ellen

Foci vb 2026
9 perce

A friss Tour-szakaszgyőztes Del Toro kihagyja az angolok elleni meccset

Foci vb 2026
14 perce

CR7 vs. Yamal: generációk csatája; Szongoth Domán Kanadába tart

E-újság
20 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
43 perce

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
51 perce

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Szocsi emléke – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik