A kapus is gólt lőtt

RÁC BENEDEK BALÁZS helyszíni jelentéseRÁC BENEDEK BALÁZS helyszíni jelentése
2009.07.24. 01:16
Címkék
A magyar válogatott igen simán győzte le Üzbegisztánt (18–5), és csoportelsőként jutott be a negyeddöntőbe.

Az első két meccsén negyvennyolc gólt kapó üzbég válogatott várt a mieinkre a csoportmérkőzések utolsó fordulójában, amelyben a lányok már negyeddöntősként szállhattak vízbe. Az első két támadásnál úgy tűnt, a magyarok is gólgálát rendeznek, de a lányok aztán inkább a kapufát vették kezelésbe. Hátul pedig talán nem vették komolyan a riválist, amely minden harmadik támadása során csak öt emberrel úszott fel, így az üzbégek két lövése is beakadt. Ezt követően Petrovics Mátyás folyamatosan hangosan dirigálta a lányokat, nem hagyta, hogy ellazsálják a meccset. Ráadásul a két kapott gól után jóval nagyobb figyelmet fordítottak a védekezésre, a negyedik negyed közepéig már egy gólt sem kaptunk. Sőt az utolsó másodpercben egy egész pályás lövéssel Gyöngyössy is betalált a kapuba – úgy tűnik, meglehet az eredménye a Petroviccsal folytatott, a csütörtök délelőtti edzés után is egész pályáról kapura lövős, csak lábbal védős játéknak. Ennek amúgy az első felvonását Gyöngyössy nyerte 6–0-ra, a másodikat pedig a kapitány 6–2-re.

Legfrissebb hírek

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
3 perce

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
4 perce

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
19 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
52 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
55 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik