Diadalmenet? Ugyan már!

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2009.07.24. 23:57
Címkék

Meglepetés nélkül ért véget a Szombathelyi Haladás–Elfsborg mérkőzés. Az elmúlt bajnokságban remeklő együttes nem bírt a jóval nagyobb játékerőt képviselő svédekkel (0–0), akik a hazai pályán elért 3–0-s győzelemnek köszönhetik továbbjutásukat.

Nem vitás, az újonc Haladástól már a harmadik helyezés is apróbb csodának számított a honi élvonalban, s bizony a kazah Irtis Pavlodar kiejtése sem volt egyértelműen papírforma. Annál kevésbé, mivel a két klub közötti anyagi különbség százmilliókban mérhető, a pályán azonban a Haladás volt a jobb, no meg a szerencsésebb.

A meglepetéssorozat azonban csütörtökön véget ért, s noha a közönség megtapsolta az Európától búcsúzó Haladást, Csertői Aurél vezetőedző gondterhelt arccal fogadta a gratulációkat, s egészen bizonyos, hogy nem csupán a visszavágón tapasztaltak miatt beszélt félreérthetetlenül.

„Fel kell kötni a gatyát, mert ha nem tesszük, gondjaink lehetnek a bajnokságban. Ismét új csapat építése kezdődik, diadalmenetről egyelőre senki se álmodozzon” – fogalmazott keményen az edző.

Kenesei Krisztián és Rajos Gábor sérülés miatt nem játszhatott, Sipos Norbert és Vörös Péter pedig külföldre szerződött. Helyükön az ifjúsági csapatból éppen csak kiöregedő, élvonalbeli rutint még nem szerző Skriba Máté és Iszlai Bence szerepelt, no meg Irhás Ignác, aki az NB II-es Bőcsből érkezett. Bár Nagy Gábor visszakerült az MTK-tól, a szélső egyelőre nem pótolja Sipos Norbertet, s noha Kenesei Krisztián és Rajos Gábor hamarosan játszhat, új csapat építése vár Csertői Aurélra. Az edzőnek egy éve könnyebb dolga volt, hiszen két korábbi válogatottat kellett beépíteni, most a tehetséges, ám rutintalan fiatalokon a sor. A tulajdonosok továbbra is bíznak a szakemberben, képesnek tartják az építkezésre, ráadásul az Illés-akadémiát két éve azért alapították, hogy a legtehetségesebbek rendszeresen játszhassanak – hogy aztán a Haladás folyamatosan az élvonal meghatározó csapata legyen, s ne csupán két fordulót játsszon az Európa-ligában.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
30 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
38 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
49 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik