„Nem mertünk játszani”

2009.07.24. 01:16
Címkék

Ragaszkodó típus: akárcsak az első fellépést, a kalmari visszavágót is egy gól, egy sárga lappal zárta. Varga József, a DVSC-TEVA védekező középpályása szerdán Tallinnban a két sárga lap utáni automatikus eltiltás miatt nem léphet pályára. Nagy veszteség ez a BL következő selejtezőkörébe készülő Lokinak.

A debreceni egyetemen indul svéd szak? Felvennék…

Végre kijött a lépés, a két Bajnokok Ligája-selejtezőn két gólt rúgtam a Kalmarnak, de ezért nem jár mentesség – mondta Varga József, a DVSCTEVA svédországi gólszerzője, „megmentője”…

Most nem mászott fel a reklámtáblák tetejére, viszont olyan lendülettel rohant a Fredriksskans keleti, nyitott csücske felé, hogy azt hittük, a tengerig vágtázik örömében.

Semmire sem cserélném el a gólt, mert továbbjutást ért. Megálltam a szögletzászlónál, és apámra gondoltam. Talán minden gólomnál ő jut majd az eszembe.

Izgult?

Bíztam benne, sőt tudtam, hogy a svédek nem lőnek négyet, ha gólt szerzünk, nem eshetünk ki. Meg kellett volna nyugodnunk, de minket zavart meg az előny, az összesítésben háromgólos előny. Alig volt nálunk a labda, elszórtuk, elrugdostuk értelmetlenül. A Kalmar nem véletlenül lett Svédország bajnoka, szerdán jobb volt nálunk. Egy pillanatra sem éreztem, hogy kapkodnék, hogy megremegnék.

Az zavart, hogy az első tizenöt percet leszámítva nem mertünk játszani. Magunkat hoztuk kínos, veszélyes helyzetbe.

A svédek keze alá dolgoztunk. A Kalmar nagyon közel állt a továbbjutáshoz. Büszke vagyok arra, hogy végül mi jutottunk tovább. Az első mérkőzés a miénk volt, a második az övék.

A játékvezető ténykedéséről mi a véleménye?

A kétes szituációkban egykét kivétellel a hazaiak javára döntött. Dombi Tibor megállítása szabálytalan volt, ugyanis a svéd védő eleve kézzel próbálta meg elütni előle a labdát, bele is kapott, de úgy látszik, ez elkerülte a bíró figyelmét. Lejtett a pálya… Engem háromszor lesen állítottak meg kiugrás közben, miközben mindannyiszor többméteres hátrányból indultam. Szerencsére még ez is belefért.

Jó a balti fociban?

Nem állítanám. Az észt Levadiáról sokat nem tudok egyelőre, de a lengyel bajnokcsapatot ütötte el a továbbjutástól, és erre azért felkapja a fejét az ember.

A tallinni kezdés szerencsésebb, mint a debreceni?

Ha úgy futballozunk, mint a Kalmar ellen az első összecsapáson, akkor mindegy, hol hol lesz az első mérkőzés. Azt sajnálom, hogy én nem játszhatok majd az eltiltásom miatt…

Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
14 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
21 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
29 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
41 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
44 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
50 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik