Még csak alakul a Real

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.07.27. 23:26
Címkék
A 12 csapatos Béke-kupán bemutatkozó Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott a szaúdi al-Ittihad együttesével a félig sem „telített” Bernabéu-stadionban, így a B-csoport harmadik fordulójában mindenképpen le kell győznie az ecuadori LDU-t az elődöntős szereplés érdekében. Manuel Pellegrini edző számára mindenesetre nem elsődleges szempont a felkészülési mérkőzések megnyerése.

Manuel Pellegrini a keret – szó szerinti – megerősítésére, összeszoktatására törekszik, hogy legkésőbb az augusztus végén induló bajnokságra összeálljon a csapat, s mivel a Real Madrid a Béke-kupáénál jelentősebb trófeákra vadászik, tulajdonképpen nem is lehet kérdőre vonni a Villarrealtól érkező chilei szakembert. Az azonban mégiscsak furcsa, vagy legalábbis váratlan, hogy a minden fronton tarolást tervező királyiak eddigi két felkészülési mérkőzésükön összesen két gólt szereztek, egyet az 1–0-ra legyőzött Shamrock Rovers vendégeként, egyet pedig vasárnap a Béke-kupán a derekasan helytálló, 1–1-es döntetlent elérő szaúdi al-Ittihad ellen a madridi Bernabéuban.

Noha Pellegrini útmutatása alapján nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni e két találkozóból, a nagy csinnadrattával szerződtetett, s eddig 110 percnyi játéklehetőséget kapó Cristiano Ronaldo egyik alkalommal sem tudott a kapuba találni, miközben a hozzá képest fű alatt Madridba költöztetett exlyoni Karim Benzema előbbi meccsen gólt szerzett, utóbbin meg gólpasszt adott senor Real Madridnak, azaz Raúlnak. Ronaldo nem aggódik a formába lendüléséért, saját bevallása szerint nagyszerűen érzi magát új együttesénél, és mélyen megérintette, milyen szívélyesen fogadta őt a Bernabéu népe első madridi mérkőzésén.

„Nyerni akartunk az al-Ittihad ellen is, de mindenkinek meg kell értenie, hogy még csak a felkészülésnél tartunk, ráadásul a szaúdiak nagyszerűen futballoztak. Nem kell csodálkozni, hogy az eddig elvégzett kemény munka nem feltétlenül látszik az eredményeinken” – visszhangozta edzőjét a Manchester Unitedtől 94 millió euróért szerződtetett aranylabdás portugál szélső.

A vasárnap esti meccset mindenesetre megnyerhette volna a Real, Esteban Granero lécről visszapattanó labdáját Arjen Robben például a kapu mellé lőtte ziccerben 1–1-es állásnál, ugyanakkor a szimpatikus csapat benyomását keltő al-Ittihad is megszerezhette volna a győztes gólt, a hajrában két alkalommal is esély kínálkozott előtte. Az 1–1-es eredmény azt jelenti a következő fellépésére a védelemben Ezequiel Garay, Pepe cserét végrehajtó Real számára, hogy a továbbjutás érdekében mindenképpen le kell győznie az LDU Quitót – mert felkészülés ide vagy oda, az ecuadori, illetve a szaúdi riválisát illene megelőznie.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
46 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
59 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik