A csend hangjai

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2009.07.29. 23:51
Címkék

Miután a labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójának mérkőzéseit nagyjából annyian látták, mint a Hörömpő Cirkusz jobban sikerült előadásait, újfent kijelenthetjük, még mindig nem lettünk Futbólia.

Igaz, mitől is lettünk volna, amikor ehhez hiányzik a megfelelő színvonal (ami a lényeget, azaz a játékot illeti…), a kellő infrastruktúra, no meg a fizetőképes és kellően lelkes közönség. Persze ezen sem kell csodálkozni, mert hogyan is lehetne most, az ezerszer elátkozott gazdasági válság, no meg az országra rátelepedő lelki válság közepette elvárni, hogy a hétköznapokon a gólok, a kedvencek – a futball kerüljön a középpontba. Ezért is kellene megbecsülni azt a néhány ezer kitartó drukkert, aki talán a családi kasszából csent pénzből vesz belépőt és megy ki sállal a nyakában, hogy szurkoljon a kedvenceknek.

Őket kellene megtartani, de a jelek szerint ez sem megy.

Nálunk azokat is otthon tartják, kizárják, akik elkötelezett hívei a mifelénk lesajnált sportágnak. Mert ha másra nem is jó a zárt kapus meccs, arra feltétlenül, hogy elrissza a tisztességes drukkereket is. Mondhatnám különleges élmény lesz a hétvégi Újpest–Kecskemét és Videoton–Diósgyőr találkozó nézők nélkül, csakhogy ez sem igaz, hiszen csak úgy sorjáznak mifelénk a zárt kapus meccsek, a Honvéd is így fogadja majd Európa-liga-visszavágóján a török Fenerbahcét, mintha valami járvány söpörne végig a leginkább a hatvanas éveket idéző magyar pályákon.

Érthető, ha büntetni kell.

Érthető, ha rendszabályozni kell – de ne így.

Újpesten többször volt balhé, ami azért is furcsa, mert a Szusza Ferenc Stadionban állítólag kamerarendszer működik, amelynek segítségével pontosan fel lehet ismerni, ki az, aki átveti magát a kerítésen; ki az, aki fülön pöcköli a riadtan öltöző felé kocogó játékvezetőt; ki az, aki jókora taslival köszönti valamelyik vendégjátékost. Újpesten szeretik a futballt, s néhány renitenst leszámítva sportszerűen szurkolnak, ám most a jó érzésű többség sem lehet ott a lilák hétvégi találkozóján.

A csend hangjai emlékezetesek és fájóak lesznek, sőt tanulságosak, hiszen el kell kezdeni rendet tenni a magyar stadionok lelátóin, mert a mostani módszerrel csak addig jutnak el, hogy a vasboltok forgalma fellendül: nem lesz elég lakat, amivel bezárják az arénák kapuit…

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
42 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája