Dacos volt, önkritikus lett

Felemás szezont tudhat maga mögött Tóth Bence, a Ferencváros húszesztendős labdarúgója. Noha harminc mérkőzésből 23-szor játszott, mégis csak az őszi mérkőzésekre emlékszik vissza szívesen. Érthető, hiszen míg az ősszel háromszor volt eredményes az NB II Keleti csoportjában, tavasszal csak egy gólt szerzett. Tavaly játékával elbűvölte a ferencvárosi publikumot, nevét Ferenczi Istvánéval, Paul Shaw-éval és Lipcsei Péterével együtt skandálta a drukkerhad, tavaszra azonban tovatűnt a dicsőség. Háromszor csak csereként kapott lehetőséget, négyszer pedig nem is léphetett pályára a Bobby Davison vezette együttesben – igaz, Tóth Bence „nélkül is”bajnok lett a Fradi.

„Elismerem, a tavasszal nem ment jól a játék – mondta Tóth Bence, mégpedig annak kapcsán, hogy szerdán a Diósgyőr ellen bizonyíthat ismét zöld-fehérben. – Az ősszel minden sikerült, és szinte kihagyhatatlan voltam, ünnepelt a közönség, sőt a Nemzeti Sport osztályzatai alapján én lettem a legjobb a mezőnyjátékosok közül. Örültem a közönség szeretetének, büszke voltam a szaklap osztályzataira, s közben balga módon azt hittem, csak bekerülni nehéz a Fradiba, ha már egyszer meghatározó játékos vagyok, nincs olyan edző, aki kihagy a csapatból. Tévedtem, mert az Üllői úton nem elég csak a cipőmet kivinni a pályára. Az önelégültség miatt lett gyengébb a tavaszi futball.”

Tóth Bence tehát nincs híján az önkritikának.

Hisztis, duzzogó, sorsával elégedetlen labdarúgónak tűnt, ez mutatkozott meg leginkább a játékán, pedig az idősebbek, Lipcsei Péter és Ferenczi István gyakorta figyelmeztették.

„Sokat gondolkodtam azon, hol rontottam el – folytatta Tóth Bence. – Talán fejembe szállt a dicsőség, hiszen az ősz végén már rendszeresen meghívót kaptam a korosztályos csapatba. Az igazsághoz tartozik az is – és ezt nem mentségként mondom –, hogy a télen megsérültem, fájt a térdem. Láttam, ha nem kapok észbe, új csapat épül körülöttem, amelyikből könnyedén kimaradhatok. Ha fogcsikorgatva is, de edzettem, még akkor is, amikor alig bírtam belerúgni a labdába. Erőben, mentalitásban is elmaradtam a többiektől, az önbizalmam is összeomlott, de remélem, ennek vége. Sokat edzettem, ugyanúgy készültem, mint egy évvel ezelőtt, s örülök, hogy tagja lehettem a Kecskemét elleni győztes csapatnak. Bevallom, nem voltam elégedett a játékommal, amit látott rajtam Bobby Davison vezetőedző is, aki vigasztalt, mondván, ne bánkódjak, dolgozzak csak tovább becsülettel. Itt tartok most. Várom a Diósgyőr elleni újabb Ligakupa-meccset, igaz, kicsit fáj a combom, de remélem, azért játszhatok. Aztán persze szeretnék ott lenni a szombati bajnokin is a ZTE ellen, hiszen még nem léphettem pályára az élvonalban.”

A Fradi-szurkolók az ősszel nagy kedvvel futballozó, jól cselező, bátran vállalkozó középpályást várják vissza; Tóth Bencének amúgy nincs ellenére a nagy terhelés, sőt kimondottan örül a szerda-szombat meccsritmusnak.

„A Fradinál sokan vagyunk a keretben, a középpályán tolonganak a játékosok, még akkor is, ha egyelőre sem Liban Abdi, sem Jason Morrison nincs közöttünk – mondta Tóth Bence. – Nálunk nem téma a Ligakupa-, a bajnoki, a Magyar Kupameccsek okozta terhelés. Erősek vagyunk, bírjuk a megpróbáltatásokat.”

Tóth Bence megváltozott.

A dacos tehetségből önkritikus, érettebb labdarúgó lett.

Hogy valójában mit jelent ez, a pályán derül ki. Szerdán a Diósgyőr, szombaton a ZTE ellen.