Jó jel a 400 méter vegyes előtt: Cseh László gondolatban mindig nyer

2009.08.01. 16:09
Magyar érdekeltség hiányában a római vizes világbajnokság utolsó előtti délutánja alapvetően a pihenésé, illetve a vasárnap érdemi fellépésre készülő Cseh László esetében a gyakorlásé volt.
Cseh 200 vegyesen ezüstöt szerzett, 400-on már az arany a cél
Fotó: Action Images
Cseh 200 vegyesen ezüstöt szerzett, 400-on már az arany a cél
Cseh 200 vegyesen ezüstöt szerzett, 400-on már az arany a cél
Fotó: Action Images
Cseh 200 vegyesen ezüstöt szerzett, 400-on már az arany a cél

A tavalyi, pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese, aki itt, Rómában 200 m vegyesen második lett, 400-on szeretne szépen, sőt a lehető legszebben elbúcsúzni az Örök Várostól, a világbajnokságtól, miközben tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű.

„Tülekednek a jobbnál jobb versenyzők a hosszabbik vegyesszámban is, az amerikaiak mellett például erős olasz riválisom akad, nem beszélve Kis Gergőről, aki szintén jó lehet a dobogóra” – jelentette ki a római vizes csúcsot betegen, kórházi kezeléssel kezdő, s a vírusos gyomorbántalmaktól csak néhány nap után szabaduló, ezért a 200 m pillangón el sem induló Cseh László, akinek szponzorképviseleti kötelezettségek adtak átmeneti különfeladatot szombat kora délután. Ám nem sokáig időzött a kevésbé vizes közegben, elsietett, hogy még mártózzon egyet a vasárnapi verseny előtt.

„Edzek még egyet, de inkább csak átmozgatom a tagjaimat, semmi különös – magyarázta az MTI tudósítójának a kiváló úszó. – Aztán megbeszélem az edzőmmel a holnapi taktikát, a délelőtti selejtezőn követendőt, amelyen csak annyit szeretnék kiadni magamból, amennyi a négyszáz vegyes döntőjéhez kell. Az esti versenyen kell aztán nagyon jól menni.”

S hogy milyenek az előjelek?

„Mindig végig szoktam gondolni, elképzelem és gondolatban többször is leúszom a döntőket. Most is megtettem már néhányszor. Hogy mi a végeredmény? Eddig még mindig én nyertem…”
Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2026.05.17. 19:26

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Cseh László májusban bekerül a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2026.01.08. 17:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16
Ezek is érdekelhetik