Áttörték a falat

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.08.02. 23:25
Címkék
A Bayern München az idény első tétmérkőzésén, a Német Kupa első fordulójában 3–1-re megverte a hatodosztályú Neckarelzet, de egy héttel a bajnoki rajt előtt a játéka messze volt a megnyugtatótól.

Eddig jobbára Uli Hoenesstől, a Bayern München egykori menedzserétől, leendő elnökétől szoktuk meg a lélektani hadviselés magasiskoláját. Most egy Neckarelz nevű kiscsapat mutatta ezt be – a Bayern Münchennel szemben. Thomas Ulmer, a hatodosztályú gárda elnöke („a hétköznapokon” orvos, illetve a CDU színeiben képviselő az Európai Parlamentben) röviddel azután, hogy az „évszázad mérkőzésének” titulálta a Bayern elleni kupaütközetüket, máris továbbjutási esélyeket latolgatta. „Miért ne hajthatnánk végre olyan bravúrt, mint a Weinheim vagy a Vestensbergsgreuth? Ők már felbosszantották a Bayernt” – jegyezte meg Ulmer, utalva arra a két gárdára, amely a második világháború utáni korszakban már az első fordulóban kiejtette a kupából a bajorokat. A Weinheim 1990-ben, a Vestensbergsgreuth 1994-ben verte meg 1–0-ra a Bayernt, amelyen akkoriban – már bocsánat, de – az egész ország csak röhögött.

Ulmer azonban nem állt meg az üzengetésnél, hanem a mérkőzés előtt edzőtáborba vitte együttesét, és ugyanabba a hotelba szállásolta el a játékosokat, ahol 1990-ben a weinheimiek is laktak. Aztán a Hoffenheim stadionjában (a Neckarelz arénája mindössze 4500 férőhelyes, és a Bayern-meccsel kapcsolatos követelményeknek semmilyen szempontból sem felelt meg) 51 percig úgy tűnt, „ül” a taktika. Az évad első tétmeccse előtti napokban a Milant (4–1) és a Manchester Unitedet (0–0 után tizenegyesekkel) is felülmúló München nem talált rést a többek között karosszérialakatos és egyetemi hallgató alkotta védőfalon, és nyoma sem volt edzője, Louis van Gaal („Nem a Milan vagy a Manchester a fontos, hanem a Neckarelz. Ellene tét is van”), illetve Eb-ezüstérmes hátvédje, Philipp Lahm („Máris üzenni akarunk a riválisoknak”) fogadkozásának.

Aztán az új szerzemény, Mario Gomez hat perc alatt rúgott két gólt (a másodikat tizenegyesből), és véglegessé vált, nem lesz neckarelzi csoda. De hogy a második félidő se legyen dicsfény, arról Michael Rensing tett, miután Heiko Throm elé ejtett egy labdát (gól is lett belőle), tovább fokozva a müncheni kapusvitát.

Van Gaalnak szombatig marad ideje, hogy eldöntse, ki védjen a bajnoki nyitányon, méghozzá ugyanebben a stadionban, hiszen a bajorok a Hoffenheim ellen rajtolnak a Bundesligában. Csak ott már nem Throm vagy Bogdan Müller rohamoz, hanem például az előző évad felfedezettje, Vedad Ibisevic. A keresztszalag-szakadásából felépülő „Vedo” gólpasszal üzent Münchenbe, hogy Van Gaal legfeljebb tökéletes megoldással tudja őt ártalmatlanítani.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
45 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája