Gaál Miklós otthagyná a Maritimót

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2006.05.04. 11:39
Címkék
Gaál Miklós 2005 őszén szerződött a Pécs csapatától Portugáliába és a Maritimo Funchal játékosa lett. Jó kezdés után azonban kiszorult a madeirai együttesből és szeretne távozni.
Gaál kevés lehetőséget kap Portugáliában
Gaál kevés lehetőséget kap Portugáliában
Gaál kevés lehetőséget kap Portugáliában
Gaál kevés lehetőséget kap Portugáliában
Gaál Miklós pályafutása 2005 őszén nagy fordulatot vett, amikor is aláírt a portugál Maritimo Funchal csapatához.

A védő az őszi szezonban még játszott az első három fordulóban a pécsi csapatban, az első két találkozót végigjátszotta, a harmadikon a 89. percben lecserélték.

Portugáliai szereplése is jól indult…
„Az az edző, akinek a kérésére idehoztak, bizalmat szavazott nekem. Sajnos, őt két mérkőzés után leváltották, és ez számomra is rosszul jött, mivel kikerültem a csapatból. Pedig nem ment rosszul a játék, az első mérkőzésemen gólpasszt adtam és én kaptam a legjobb osztályzatot.”

„Utána jött egy brazil edző, aki inkább a honfitársait játszatta. Ezt tehette is, ugyanis nem kevesebb, mint 18 (!) brazil játékos van a Maritimo keretében, öt portugál, egy holland és egy francia csapattársam van még.”

A brazil szakvezető leváltásával sem javult Gaál helyzete.
„Az új portugál edző, Ulisses Morais érkezése a csapaton segített ugyan, ám rajtam nem sokat. Egyszer ugyan csereként pályára léptem nála, de az a játékos, aki a posztomon bizalmat kapott, mostanra már jól megoldja a feladatát. Számomra maradnak az edzések, meg néha a B-csapat, ha nem visznek el az első kerettel. Maximálisan próbálok teljesíteni, annak ellenére, hogy igazságtalannak érzem a mellőzésemet.”

Gaál Miklós hozzátette, hogy a nyáron otthagyná a madeirai csapatot.
„A klub biztosít mindent a számomra, igaz, a kényelmes portugál mentalitás miatt noszogatni kell őket. Ennek ellenére nem szívesen maradnék, mivel kevés lehetőséget kaptam. A szerződésem a nyáron lejár, ám van két év opciós joguk, amit a bajnokság végén újra kell tárgyalnunk.”

A magyar futballista elmondta, hogy Magyarországról két ajánlata volt, valamint külföldről is érdeklődtek utána, ám biztosat csak a bajnokság vége után tud mondani. Gaál egyébként Magyarországon több NB I-es csapatban megfordult, a Pécs mellett viselte az Újpest és a Zalaegerszeg mezét is.
Legfrissebb hírek

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
13 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
21 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
34 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
42 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
51 perce

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
51 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
57 perce