Labdarúgás: közös ligát tervez Csehország és Szlovákia

MTI MTIMTI MTI
2010.04.28. 15:51
Címkék
Újra közös bajnokságban szerepelhetnek a cseh és a szlovák labdarúgócsapatok.

Amint a szlovák és a cseh szövetség közös álláspontra jut, a tervet az európai szövetség (UEFA) elé terjesztik jóváhagyásra. Ha minden jól megy, az egykori közös labdarúgó-bajnokság felélesztésére a 2012–2013-as évadban kerülhetne sor.

„Már februárban tárgyaltunk a cseh féllel. Megállapodtunk a feladatokban, és szakbizottságokat alapítottunk. Márciusban elkészült a koncepció, amelyet a szlovák fél már el is fogadott, és most a cseh fél vizsgálja. Május közepéig várjuk a visszajelzését" – nyilatkozta Karol Belaník, a Ligás Klubok Szövetségének (ULK) elnöke a pozsonyi SITA hírügynökségnek szerdán. Úgy látja, hogy a projekt kezd körvonalazódni.

„Személyes véleményem, hogy ez nagy előrelépés lenne, mindkét országban megnőne az érdeklődés a mérkőzések és általában a futball iránt" – állította Belaník.

Bár részletekbe nem kívánt bocsátkozni, annyit elárult, hogy a közös bajnokságban az első évben 18 csapat venne részt: 12 Csehországból, 6 Szlovákiából. Évente két-két csapat esne ki, függetlenül hovatartozásától. A szlovák és a cseh bajnokság győztese pedig bekerülne a közös bajnokságba. Ez azt jelenti, hogy a cseh és szlovák csapatok aránya nem maradna változatlan. 

Az érintett labdarúgó-szövetségek elnökei, Ivan Hasek és Frantisek Laurinec már szintén jóváhagyták a tervet. Most már csak az UEFA álláspontjára várnak. Karol Belaník azzal számol, hogy a Michel Platini vezette UEFA igent mond a projektre.    

„Pillanatnyilag csak annyit tudunk, hogy nem szemlélik ellenségesen a tervünket" – jegyezte meg Belaník.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
5 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
5 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
6 órája