Japán: felforgatnák a bajnokságot, hogy még sikeresebbek legyenek

2010.08.02. 11:52
Ogura Dzsundzsi, a Japán Labdarúgó-szövetség új elnöke mindenképpen szükségesnek tartja, hogy átszabják a japán versenynaptárt, máskülönben az ország futballja nem marad versenyképes a világgal, főleg Európával.

„Ha továbbra is versenyképesek akarunk maradni, mindenképpen változtatni kell. A FIFA versenynaptára Európa-orientált, úgyhogy ha nem alkalmazkodunk a bajnokságunkkal, azt végső soron a játékosok, a válogatottak szenvedik majd meg" – mondta Ogura, aki 2015-ig szeretne őszi-tavaszi rendszerre átállni a J-League-ben, amelynek mérkőzéseit jelenleg március és december között rendezik meg.

Az átállás jelentős beruházásokat igényel, hiszen az északi országrészben igen kemény a tél, így fűthető játékterekre lesz szükség. Ogura az állami és a magánszektorban egyaránt keres támogatókat.

Befektetésre ösztönözhet, hogy Japán válogatottja sikeresen szerepelt a nyári világbajnokságon, az erősebbnek tartott Dániát legyőzve a nyolcaddöntőbe jutott, és ott is csupán tizenegyesekkel bukott el Paraguayjal szemben.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik