Görögország: Szélesi Zoltán iránt a PAOK és az AEK érdeklődik

Vágólapra másolva!
2011.05.13. 20:10
Görög sajtóinformáció szerint az Olympiakosz Volosz labdarúgócsapatát erősítő Szélesi Zoltán iránt az AEK Athén és a PAOK is érdeklőik.

Szélesi tavaly igazolt a Voloszba, amellyel jelenleg a görög élvonal 2–5. helyéért zajló rájátszásban érdekelt. Az érmekért a Panathinaikosz mellett pont az AEK-kal és a PAOK-kal küzd az újpesti nevelésű hátvéd csapata, amely Németh Krisztiánt is foglalkoztatja. Szélesi tavaly igazolt a Voloszba, amellyel jelenleg a görög élvonal 2–5. helyéért zajló rájátszásban érdekelt. Az érmekért a Panathinaikosz mellett pont az AEK-kal és a PAOK-kal küzd az újpesti nevelésű hátvéd csapata, amely Németh Krisztiánt is foglalkoztatja.

Szélesi Zoltán – akit szerződése 2012 nyaráig köt a Voloszhoz – érdeklődésünkre elmondta, hogy nem hallott még az említett csapatok érdeklődéséről, de megtisztelőnek és kecsegtetőnek tartaná, ha tényleg szóba kerülne a neve akár az AEK-nál, akár a PAOK-nál.

Elmondása szerint már a télen is megkeresték (a Bundesliga 2.-ből egy középcsapat és egy feljutó gárda), de a Volosz által kért pénzt nem tudták kifizetni az érdeklődők.

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
7 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Szélesi Zoltán az Újpestről: Nem szabad egyből csodát várni

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 10:12

Szélesi Zoltán: Ki kellett használnom a szerencsés csillagállást

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 17:03

Szélesi Zoltán lett az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 15:30

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik